Molnár-Kozma Alexandra: Szívlobbanás

Hangos a világ,
nem hallod a lelkedet.
Néha még kiált.

Ajkad elhagyó
jeges légkristályok közt
didereg a szó.

Hova tűnt a csend?
Elnémuló szívhangok
jelzik, hol keresd.

Hív egy tér-idő,
mely kihűlt álmaidból
dércsipkéket sző,

zúzmaramentét.
Már parázslik a lélek,
s fűt a reszketés.

Érzed, hogy hevít?
A fájdalompernyéket
sóhaj repteti,

szállsz velük te is…
s szem zugából csordogál,
kiolvad egy szív.

További bejegyzések