Molnár-Kozma Alexandra: kÖrök

Leteszi terhét, kikötött a ma,
csomagja enyém, mérlegen a nap.
Zárul a szemhéj, derűit viszem,
gyöngyös kagylóbél napomnak kincse.
Szuszog a holnap, méhében a lét.
Álomfiókba szétszórt gondokat pakol az éj.
Ágy alatt maradt, elnyűtt gondolat
terveit szövi, engem kóstolgat.
S csak dünnyög, mormol, duruzsol, igéz.
Csitt! hisz itt vagyok, mind itt vagyunk még.

Alszik a holnap, még bármi lehet,
már érik a mag, a kisded reggel.
Csak várok csendben, míg megszületik,
a Most van bennem, s a Most lesz mindig.
K-örökké tágul a várandós ma,
mit a holnap szül, a tegnap fogant.
Én vagyok a pont a kör közepén,
a vajúdás és a megszületés,
a magot vető, és learató.
Míg ajkam partjait mossa a szó.

További bejegyzések