Molnár-Kozma Alexandra: Intenció

(Mk 4,35-41)

Lélekrezdülésem szunnyadó vízfodor.
Ha ráncolnak elemek vagy kavicsjáték,
a mindenségbe lágyan visszasimulok.
Ha felébresztenek, már nem kiabálnék.

Öntudatom bárkából kivetett háló,
fennakadnak benne óvatlan perceim.
A súlytalant lebegni visszadobálom,
a többit napra teszem fényesíteni.

A lelkemet az éggel összegombolom,
a horizont hittel telehímzett vászon.
A mélye napfény ringatta hullámbölcső,
a teteje csillagokból emelt jászol.

Ingó bárkában szendereg nyugovásom,
vihar, jajveszékelés nem háborgathat.
Ha billenek, hittel kiegyensúlyozom,
míg életem egéről legurul a Nap.

További bejegyzések