Molnár-Kozma Alexandra: Időfutam

veretes lovakkal nyargalnak a percek
tekintetem az óralapon hasal,
megint elvétettem, nem kellene
versenyt futnom sajgó időficammal.
egyszer utolérem, sőt megnyerem majd,
ha lódulva veszem fel a ritmust,
lendületem felülkerekedik, szárnyakra kap,
már látom magam, a bajnok pegazust.
addig számtalanná olvadnak a körök,
pörög a percmutatóvágta,
de mi lesz majd, ha a versenyből
egyszer s mindenkörre ki leszek zárva?
– annak, kit az idő végleg leköröz,
vigaszdíjként ott az időtlen pálya,
majd a playback-kel elidőzhet –
úgy megállnék egy szusszanásra,
feladom, ha bedobom a kantárt?
belegebed, ki az idővel versenyre kel.
s ha az idő áll, csak én loholok
időtállóan magamat kergetve?
veretlen pegazus paripán
suhan el az óralapról tekintetem