Molnár-Kozma Alexandra: Fészbontó

Most, hogy így rám fészbukkantál,
ha nem bánod, még tartóztatlak.
De ne szálljon már szembogarad
hírfolyampergető ujjad után!
Lehet, hogy nem vagyok képes
(se mozgó, se hangos),
hogy a kíváncsiságodnak elég legyek,
csak virító virtuálmezőn monokróm betűbazár,
de nem titkolom, képmásom
szívesen recehártyádra gravíroznám,
hogy átomolhasson tudatos ter(v)eidbe,
s önmagát az értelem számára újrafalazza.
Turistaként igazán bejárhatnál.
Nem, nem vagyok pláza,
ahonnan jóllakott reklámtáskák társaságában
sétálsz ki, sem csodastadion közpénzdombokon,
ahol labdányi szórakozást kapsz.
Várj, maradj, még itt tartanálak!
Érzem, hogy szomjazol hírfolyós nektárra,
de hidd el csak, a fészterhes világkivonat
nem neked való! Keserű íze lesz, amire lepereg,
ne kínozd magadat, hisz tudod, hogy
tengernyi szelfisziruppal sem kompenzálhatod!
Inkább gyere, a sorok utcáin hadd vezesselek,
megmutatom, életed show-jára hol is bukkanhatsz.
Lassan elmélyül a tér, te csak kövesd figyelmeddel
a jelentéssé összeálló hangalakokat.
Nézd csak! Ott, a szívpitvarodban
neked integet, befele invitál pár szó.
Menj közelebb, hogy halld,
bentről saját kam(a)razenekarod muzsikája szól.
Egy-szerűen szép, fésszel fel nem fogható,
itt nem hiányzik semmi, pedig nincsen ingerár,
ez a kincses fészked, mindig ezt kerested,
itt születnek a magasröptű és a szárnyszegett csodák.