Molnár-Kozma Alexandra: Fényfoganás

Szomjazó szemeim isszák az égi betűt,
dallammá érik, fényfoganó szívembe ül,
mint burkot bélelő angyali szekvencia,
magzatát őriző szívbölcső elringatja,
táplálja, élteti a benne megszületőt,
nem hasad, szelíden nyílik, ha itt az idő.
Világba kiárad, szívemben nem fér már el,
nem érzés ez, hanem EGY-élmény: a Szeretet.
Gondot űz, mosolyt csal, megihlet, rügyet fakaszt,
felemel, átrajzol elhajló téridő vonalakat.
A világ könyvében eljön egy új fejezet,
ügyelem soraim, amiket hozzáteszek.
Rezegjen szelíden, mennyei frekvencián
minden szó összhangzón lelkemtől lelkedig száll.
Téged is felemel, ébreszti küldetésed,
a Földön így lesz majd minden nap örömünnep.