Párhuzamos világ
Ma a várakozó utasok között
kihirdették az álarcosbált.
Ettől a hiábavaló ácsorgás miatt
zsörtölődő emberek úgy néztek
a hírhozóra, mint borjú az új kapura,
majd szinte varázsütésre, mindenki
egyszerre kezdett el beszélni. A bábeli
zűrzavar még nagyobb kavarodást okozott
a rendezetlen fejekben, majd amikor a kiáltozás
skáláját nem lehetett feljebb húzni,
bekövetkezett az a döbbenetes csend,
amely a hirtelen előtáruló szakadék láttára
jelentkezik…
Lassan előkerültek az álarcok, és a szétfeszülő
erekben el kezdett szétfolyni a nyugalom.
Volt ki ujjcsettintés alatt vörösben izzó
torreádor ruhában pompázott, szentül
meggyőződve, a felingerelt bika, rettenetes
szarvával közöttük áll, az alkalomra
várva, amikor meglepheti áldozatát.
Volt, ki szarvasnak öltözve mímelte,
a lesben álló vadász puskája előtt áll,
békésen, hogy a következő percben
gyilkos golyó által összeessen.
A szerencsésebbje csábító
Casanovának hihette magát,
amint, nem tudni, hányadik
hódításként, a férjétől magányos
szépasszonyt ingétől szabadítja meg,
pont úgy, mint azt Fellini filmjében láttuk
Marcello Mastroiannivel, most pedig
éppen a híres erkély-jelenet zajlik, alatta
zenei aláfestésül Csajkovszkij Rómeó és
Júliája.
*
Nem tudom, mióta ülök egyhelyben
a jéggé fagyott vonatban. Nem tudom,
hogy kerültem ide, de rosszat sejtve,
nyújtogatnám nyakam,
ha engedne követeléseimnek.
Borzongató a helyzet,
rovom a kérdés-köröket,
nem történik semmi.
Elalszom.
Álmomban megoldódnak
a rejtélyek.
Az a vonat a halál utáni
életbe szalad, ahol minden
ugyanúgy folyik tovább,
mint azelőtt.