Amikor több éjszaka nem aludtam, és az
ablakot is berúgtam, mert már nem rúgtam
labdába, pedig csak elérni a célt, ez lebegett
előttem, hebegtem miatta eleget, erre azt hitték,
más nyelven beszélek, rám is pirítottak a vének,
de el ne higgyétek, meghülyültem, mert a lovakkal
ezt, azt megéltem, az egyik, a kesehajú titokban
felemelt magához, nem tudtam, ők az igazi
királyok, mi csak alattvalók lehetnénk, messze
távol hozzájuk képest, szaladok is eztán utánuk,
talán vesznek a hátukra, s ha mégsem, lassú
kocogásba kezdve, hívom a farkast ebédre,
lehet, hogy kinyúlok ettől, bár azt mondják,
rágós a testem, már annyiszor lépre
mentem, kiáltják, kígyót-békát vihetnek,
valakit úgyis hátba vernek, legjobb, ha
maradsz veszteg, és gyűjtsd tovább
a pénzed, majd saját pénzeden
temetnek, a halottnak meg olcsó s
mindegy, néha a bajusz alatt mosolyog
a drága, oly kedvesen alszik a halál ma,
a szemem előtt elfolyik az élet,
pedig már egy hete a napba nézek.
2015. április
