Mit árthat a test, amikor szárnyaimat
tárom a testetlen felé, hogy a rózsák
színeiben utolérjem ezernyi halálom,
hogy mindegyiknek mondhassam,
nem értem őket…
Mit árthatnak a fények,
mikor fényből vagyok,
és a hegyek, a folyók
belőlem nőnek, és látod
azt a felhőt, tegnap még
az voltam, hogy holnap
már én legyek a legnagyobb
istened.
Akkor majd megismered,
hogyan ártanak a hamis szavak,
ott vagyok melletted, de te nem rám figyelsz,
csak rám figyelsz, ha megismersz.
És akkor már az igazamra lelsz,
az egyetlenre, amire érdemes,
nem számít talmi csillogás, sem
hamis szó, amelyben tőr veszejt.
Most még csak én tudom:
itt vagyok melletted,
de te csak a politikát
és a sportot lesed,
és sírva mosod az emlékeid,
amelyek néha megérintenek.
A jelenben hiszel, a kétes
jövőben, de holnap
már találkozunk, titokban,
szerelmesen.
2018. december
