Azt mondják, könnyebb utolérni
a hazug embert, mint a sánta kutyát,
ám én gyorsabb vagyok annál a fürge lábú
gazembernél is, aki épp most
lopta el a szürke farkast: fülön
csíptem a tolvajt, majd fölugrottam
egy gyorsvonatra, az űrbe irányított rakétát
is megállítottam volna, ha szükséges; tegnap
megállítottam a tengert, és egy pillanatra
a passzát széllel szálltam felette, utána
elkötöttem egy nyájat, már azt hinnéd,
vagyok a tolvajok királya, és a szemtelen
kutyákat szemen szórtam parázzsal, ne üssék
dolgaimba az orruk, szaglásztak már utánam
jó ideje, felmásztam a holdra, és bár észrevettek,
hiába acsarkodtak utánam, esélyük semmi,
lemásztam a hold túlsó oldalán, oda, ahol, nem
találtam semmit, csak a kiégett és reménytelen
tájat.
*
Leugrottam a földre, mögöttem felgyújtottam
a nádast, és most itt ülök egy réten, a bokrok
mögül lesnek rám a medvék, időnként rám
szállnak a lepkék, és ne hidd azt, hogy mindezt
csak úgy kitaláltam, amit mondok, azért tartom
a hátam, nem is értem, miért vernek-ütnek
bottal, csillagfényben és nagy haraggal,
mindig igazat mondok, hiába törték el rajtam
tegnap a dorongot, a szénégető az egész
hegyet eladta, aj, az ebadta, és most rajtam
keresik, közben a föld is inog alattam, és ki
mindenünket kirabolta, ott alszik a kocsmában,
a kocsmárosné könnyű ágyában, és nem
didereg, mint én a fagyott tölgy alatt.
