nem tudom ki vagyok
de már nem is gyötör
a kín szoprán gyönyör
reggelre kiragyog
emléked nyers szakadt
szélein kis fehér
február végi dér
alvadt csók megtapad
még az ajkaid közt
képpontokban vibrálsz
pólusokon szikráz
a szív csupa szöszmösz
maradnék még nálad
a tudat trükközött
s az út kettőnk között
háttérben szétmállad
már valószínűtlen
hogy jössz nő a féktáv
keskenyülő képsáv
vagy egy filmetűdben