Égő ostor szála
körül eget ölel,
hőséget űzőn
csattog, felhőt bont,
jéggel ver…
Ágak reccsennek,
sebek a törzsön,
virág s forgács röpül,
fák alatt halálos
körtánc…
Légzuhatag pöröl,
szirmok után kapkod,
jégből, rózsából
máglyájára nyárnak
fon koszorút…
Egy elkésett villám
pirosát áldozza,
alkony lehulló
köpenyére fércel
szivárványt.
A fák már gombolgatják reggeli fagyköpenyüket, De a napot még felhők opálüvege takarja. Bolondos kispatak fecseg fáradhatatlanul havas bölcsőjében, Az uszadékfák torlaszában csipkefüggönyt Fagyaszt a
mostanában egyre többet beszél a múltról a kísértések gyermekkoráról ahová mindannyiszor magával visz engem is az idő lyukas markára bízza a homályból előbillenő kusza képeket
A teremtés előtti időkben, mikor nincsenek még nemek, kirakom eléd mindenemet: Arcom sokszínű pírját, nyirkos kezemben félelem, szárnyat bontani képtelen képzelet kalitkába zártan vár, kerubok
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
