Végtelen csókját
ha arcodon érzed
s lelked ködén
fecske üt sebet,
alvilág vizét
átszelő bárkád
árbócára hámozz
fénykötelekkel
erős szövetet,
fel ne akadjon
árnyék ág-bogán.
Végtelen ha érint,
földi kísértés
karma utánad
már hiába nyúl,
a lélek, mint jött,
távozik virágos
gondolán, míg
földi színjáték
rivaldafényére
azúr tüzek sátra
borul…