Olvadt aranyát
teríti alkonyat,
nap fókuszán pirul
fátyolfelhők éle,
lombjuktól fosztott
fák ágába akad,
– kibomló kéve –
érinti arcomat.
Sejtjeim kitárt
szárnyú lepkerajok,
celláik szürcsölik
a rezgő sugarat;
megtelik fénnyel
vérerek edénye:
életnedvet hordó
rezgő gyöngysorok.
Ölemben alszik,
elnyúlva egy cica,
hátán elidőz
hosszan a kezem,
dorombol, nyújtózik
nyafog kéjesen,
szőrével eljátszik
a lemenő nap.
Háztető roppan,
ébred a szélkakas,
csikorgó hangjára
árnyak vidulnak,
fenyődárdák hegye
égre emeli a
sugár-aurába
kapaszkodó Holdat.
