Minden őszöm meglopott,
nyár fényezte évemet
oltotta kikerics-lángon,
pergetett mézbe.
Lyukas kupámba
nedűt csorgatott,
s mint elcsepeg
nézte…
Szívem felkacagott:
nocsak, vidd — egy évvel
kevesebb, míg sanyargathat
kifosztó kedved mérge.
De gyűjtött kincseim, mit
lélekamforám fog,
rajta a végtelen pecsétje,
nem érintheted!