Érzelmek labirintusából ki,
Ariadne-fonalra fűzött
szavak gyöngysora vezet;
ősi átkot feloldó,
gének tisztító ostora,
lelkünk óbora a vers.
Vággyal, fájással
egymást csapkodva,
álarcra álarcot halmozunk,
létünk fogaskerekén
egymást karcoló
szegek vagyunk.
Gyanítjuk ki küldött,
rejtőzünk előle, arcunk
ujjaink bokra mögött,
számonkérés vesszejét félve
vagyunk félelemtől kivetett
pusztába üldözött.
Szabadítónak a Lét
átoktörő igét küld,
szívünkbe ír Tudást,
versünk urnájába önt
Ariadne-fonalra tűzött
oldó szó-mágiát.