Molnár Abigél: Öregség, vagymi?

Szép vagyok, mondod,
De akkor is így gondolod,
Amikor a pattanást és a zsíros bőrt majd ráncok váltják föl?
Amikor a bőröm nem feszül már a csontjaimra,
Amikor már nem vérzek,
S a hajam természetes színe az ősz lesz,
Mert én nem Szép vagyok csak fiatal,
S a bordáim egyre csak vékonyodnak,
Segítenél kikelni az ágyból?
S szülnél nekem gyereket?
Megállítanád a remegő kezeimet?
Mert már nem csak a kezdetet látom:
Hanem a véget,
Adnál nekem egy utolsó korty vizet?
S az utolsó lélegzeted?
És már nem az első szó a lényeg,
Kérlek, végignéznéd ahogy megöregedek?
S adnál nekem egy új életet?
Kérlek, emlékeznél rám úgy, mint az utolsó csillagra az égen?
Áthajtanál rajtam, mint a döglött madáron a réten?