Molnár Abigél: Játssz!

Játssz velem!
Játsszuk azt, hogy élünk,
S hazudjuk azt, hogy még nem haltunk meg,
Játsszuk azt, hogy tiszták vagyunk,
Koszos lábakkal,
Kérlek, eljátszanád, hogy szeretsz?
Játsszuk azt, hogy gyerekek vagyunk,
S építsünk az álmainkból homokvárat,
Eljátszanád, hogy nem fulladsz meg?
S cserébe úgy teszek mintha tudnék úszni,
Ha utána kivonszolsz majd a partra,
Kérlek, játsszunk olyat, hogy szépek vagyunk,
Majd olyat, hogy felnőttek.
Csináljunk tusfürdőből ebédet,
Egyszer utoljára vegyünk egy mély lélegzetet,
Csapj le, mint a szúnyogot a karodon,
S én eltaposlak, mint a csikkeket az udvaron,
Tegyünk úgy mintha ez több lenne, mint ami,
S hitessük el másokkal, hogy abban az egyetlen szócskában van az egész életünk,
Kérlek, játszanál velem szerelmeset?