Éjszaka nem alszik jól.. Pontosan hajnali fél kettőtől négyig virraszt. Először olyan, mintha fordulni akarna. Fordul is, minden testrészét behelyezi a megfelelő pozícióba, aztán várja azt a közeli pillanatot, amikor a takaró érintése fátyolossá válik és ő újra eszméletét veszti. És akkor nem jön a hőn áhított pillanat. Ő egyre éberebb, a választott pozíció kényelmetlenné válik. Dühös lesz. Lábfejével a hűvöset keresi, a nyitott erkélyajtó irányába fordítja. Várja, hogy lehűljön a lába, hanyatt fekve koncentrál, de egyre türelmetlenebb. Hiába a friss levegő, nem jön a jóleső borzongás. Görcsösen akarja pedig, nekitámasztja a párnát a falnak és félig ülve hajta rá a fejét.
Pont, mint a bölcsességfog műtét utáni éjjelen. Akkor bezzeg tudott volna aludni. De ébernek és fegyelmezettnek kellett maradnia, nehogy lecsússzon a feje, mert akkor bevérzik a friss seb és kiszakad a varrat. Azt meg nem akarta. Ha már kibírta, hogy felvágják az ínyét, darabokban kioperálják a vízszintesen nőtt jobb alsót, majd kifúrjanak egy részt az állkapocscsontjából, hogy a rátekeredett foggyökeret is eltávolíthassák… Hát nem azon fog múlni a gyógyulás, hogy nem tud utasítás szerint aludni. Azaz feküdni.
A visszaemlékezés megolajozza az agyát, most már egészen nyitva a szeme. Kár tovább vergődni, bizony megint ez van: üdv, tegnap hajnal, a sorminta folytatódik. Az éjszaka ugyanaz, a nappal más kicsit. Négyig valamit csinálni kell. Csücsörít miközben gondolkodik, hogy mire gondoljon. Újra csak a fogműtét jut eszébe. A jobb alsó esete.. Három éve várja, hogy szája jobb sarkából is kimenjen a zsibbadás. De már aznap tudta, hogy hiába. Az első műtétek után az ajkai egyszerre szabadultak fel a bénultság alól. Az utolsónál érzéketlen maradt, megsérülhetett egy ideg. Beszéd közben is lefelé biggyen az a rész. Egy darabig a tükörben gyakorolt, hogy egyenesen tudja tartani. Amikor már azt hitte, jól megy, visszanézett magáról egy videófelvételt. Látta, hogy mit sem ért a gyakorlás, fel is hagyott velük.
Elég a műtétekből, nincs ebben a témában több. Valami mást kellene elővenni. Megint gondolni valamire. De nem tud, nem akar. Belefáradt már a folytonos nosztalgiázásba. Még egyszer nekifut. Nem megy. Mindegy. Kár a gőzért.
Több is veszett Mohácsnál. A négy óra jön, anélkül is, hogy sürgetné. Várni sem kell. Csak lenni. Lebegni az időtlen térben. Ahol nincsenek irányok, nincs meleg, vagy hideg. Sem emlékek, meg fogak. Nincs semmi. Csak ő és a csöndes, sötét valami. Jó lesz. Talán jobb is, mint aludni.
- Varju Zoltan
