Keresés
Close this search box.

MIND ÉN VAGYUNK – Kiolvasva – A mások szeméből I. (Gyenge-Rusz Anett rovata)

Van valami szép a lelkedben. Pont a közepében. Valami mély és idegen. Úgy húz magával. Ellenállni lehetetlenség. Nem mintha akarnék. Engedem. És félek. Elveszetten bolyongok ismeretlen mélységedben. Semmit sem látok. Mégis jó itt. Minden puha és meleg. Mint a pulóver rajtad. És az illatod. Az is megfoghatatlan. A kéményből felszálló füsthöz hasonlítanám. Szeretem azt a füstöt. Olyan távoli. Hiába vágyódom rá. Gyorsan elillan. Mire észbe kapok, már a semmibe szagolok bele. Emlékezetből érzem. Igen, az illatod, te magad; mint a füst. Odavagyok érted.
És nem érhetek hozzád.
Vajon, ha a lelkemmel simogatnám a tiedet, megéreznéd az érintést? Tudnád, hogy az enyém? Tudnád? Válaszolj nekem! Kérlek! Valahogy, akárhogy. Legalább ennyi bizonyosságot megérdemelnék. Tartozol nekem ennyivel. Hisz engedted, hogy meglássam a lelked. Könnyelmű döntéseddel felforgattad az életem. És nem tudod, mit tettél velem. Nem tudod, de itt vagy bennem. Mindegy, milyen távol.
Itt vagy bennem, és nem érhetek hozzád.
Azt sem tudom, akarnád-e. Engednéd-e. Ha kérdeznéd, én akarnám. Engedném. Hidd el, nagyon vigyáznék a nyomára. A puha, füstös emlékére. Őrizném, amíg csak az eszem tudná, hogy egyszer, valamikor hozzám értél. Ennyi is megérné nekem. Mert van valami szép a lelkedben, pont a közepében. Valami mély és idegen. Elveszetten bolyongok itt. Segíts, kérlek! Vagy csak legyen vége!
Mert soha nem érhetek hozzád.

További bejegyzések