Hányszor öleltem át a válladat,
nem őrzi semmi számadat.
Ahogy ereinkben a vér kering,
összefonódnak álmaink.
Vándormadárnak, hogyha útra kél,
búcsút int már a rőt levél.
Védjen szeretet, remény és a hit,
őrizd szívedben álmaid!
Lépteink alatt már a tört avar
de sok emléket fölkavar.
Robog az élet, mint a gyorsvonat,
de fel ne add az álmodat!
Az ősz már ilyen, eső, köd, ború,
szomszédban dúl a háború.
Míg házakat gázolnak harckocsik,
a lélek békét álmodik.
Madarak kórusa már nem zenél,
süvít helyettük őszi szél.
Bolond most az idő, ez nem vitás,
jöhet az együtt álmodás.
Egyhangú eső mindent elapaszt,
ködön át lásd a szép tavaszt.
Csak legyen, ki téged nagyon szeret,
s veled álmodja életed.
