A Soproni Futball és Atlétikai Club 1935-ben avatta modern, híres parkokra emlékeztetően pázsitos labdarúgó pályáját. Hasonló még a székes fővárosban sem létezett tucatjával, első osztályú mérkőzések is zajlottak döngölt földes játékterek szinte sivatagi porában. Az egyesület maga mögött tudván a hűséges város jeles virilistáit, a nagy alkalomra hozzá illő ellenfelet hívott. A kuglóf és kapucíner illatú Bécs keménykalapos, ezüst óraláncos középosztályának preferált csapatát, a Rapidot. Az osztrákok, mutatva a klub fényes állapotát, saját, feliratozott, Steyr autóbuszukkal a mérkőzés előtti napon érkeztek, a Perkovátzban szálltak meg, ahol visszafogott vacsorát fogyasztottak. Másnap a több ezer néző alig leplezett sárga irigysége közepette számozott mezekben és cserélhető stoplijú cipőkben futottak ki a szűz gyepre. Magabiztosságuk a mérkőzés során, az egykor csillogó monarchiához hasonlóan, elemeire hullott. Négy egyes vereséget szenvedtek, a helyiek minden gólját bizonyos Scheidl nevű városi altiszt rúgta, az egyiket érintés nélküli szögletből. Krenn úr, a Rapid intézője, még aznap sürgönyözött jó ismerősének, a magyar válogatott szövetségi edzőjének, Dietznek, hogy talált egy akkora aranyrögöt, ami Klondikenak is becsületére válna.
Dietz nagyon unatkozott a vonaton Sopron felé, csak Biatorbágyhoz közeledve vert kicsit gyorsabban a szíve, köszönhetően a gyalázatos Matuska Szilveszternek, akinek gaztettét néhány perc múlva össze is hasonlította a büfés próbálkozásával, aki nem csapolta jelig a korsóját. Az állomáson Tompos nevű téglagyáros barátja várta, meginvitálta a Gyógygödör pincébe némi könnyű ebédre. Legutóbbi találkozásukból okulva, figyelmeztette, hogy semmiféle belsőséggel nem kíván közelebbi kapcsolatba kerülni. A helyi drukkerek „laposi parasztoknak” titulálták a győri csapat többet érdemlő szurkolóit. A SFAC győzött, Scheidl megint rúgott egy gólt szögletből. A mérkőzés végén a tréner bekopogott az öltözőbe és a nadrágtartóját bogozó fiatalemberrel közölte, hogy tagja a berlini olimpiára utazó magyar csapatnak.
A megnyitó ünnepségen hetvenezer német és egy osztrák előtt vonultak be a stadionba, a francia csapat még karlendítéssel is üdvözölte Hitlert, aki az orra alatt hordott pemzli miatt, Bokor úrra, a gimnáziumi pedellusra emlékeztette Jóskát. Sopron első válogatottja másfél méternél messzebb nem mozdult el az edző mellől, félt, hogy eltéved ebben a mosdatlan nagy tömegben. A csapatnak nem ment jól, előtte alig játszottak együtt és csak tizenegyen utaztak, nem volt csere. Ennyire futotta a Hóman minisztertől kapott pénz, minden petákot sajnált, amit erre a szemlátomást is céltalan szaladgálással vegyes rugdalódásra költenek. Scheidl azonban mindenkinek bebizonyította, hogy kész játékos, nem holmi vidéki rongylabdapüfölő. Az olimpia ideje alatt, ugyan Owenst egy pillanatra sem látta, de ismeretséget kötött az amerikai sprint váltó második futójával, Steve Babitssal, aki alaposan törve, de beszélt magyarul. A szülei Csapodról vándoroltak ki Clevelandbe, a nagyfülű atléta egyetemre járt és pilóta akart lenni.
Hazafelé a vonaton a királyi államvasút vendégei voltak, Jóska Elek Ilonával és persze a trénerrel vacsorázott, a tőrvívás királynőjének még kezet is csókoltak mindketten. Akkor látta utoljára, amikor érkezéskor a címlapra vetett első pillantás után, úrilányokhoz nem illő pocséta káromkodás közepette, összegyűrt és a kukába hajított egy újságot. Magyarország ugyan harmadik lett az éremtáblázaton, de az aranyak felét zsidók szerezték, ez állt a főcímben.
Fogalma nem volt róla, honnan tudták, hogy melyik vonattal érkezik Sopronba, de a fél város ott várta az állomáson. Nem vették vállra, nem húzták végig hintóval a várkerületen, ölelgették, lapogatták. Mintha nagy bajnok lett volna az olimpián, pedig egy árva gólt nem rúgott. Akkor döntötte el, hogy nem hagyja el a várost. Inkább marad itt király, mint máshol az egyik jó játékos a sok közül. Kereste a Hungária, de a bécsi Rapid is. Az osztrák edző, a már ismert Krenn, személyesen jelent meg a SFAC klubházában, kikosarazták. Csalódottságában kifelé menet úgy bevágta az ajtót, hogy a falon fityegő bekeretezett emléklapok közül egy leesett és csörömpölve összetörött. A kétméteres, másfél mázsás szertáros, Stubenwohl, utána iramodott, az Ikva híd előtt érte utol. Udvariasan vissza invitálta, hogy az ajtócsukás bonyolult műveletét ismételje meg, mert elsőre nem sikerült maradéktalanul.
A háború alatt, kiváltképp a bombázások idején, szünetelt a bajnokság, zömében barátságos mérkőzések zajlottak. Híre ment, hogy az amerikaiak mérgezett csokoládét is hajigálnak lefelé a bombák társaságában. Scheidl ezt marhaságnak minősítette, sokak megdöbbenésére arra alapozva, hogy az olimpián együtt sörözött egy jenki pilótával, kezeskedik felőle, hogy ilyen alávalóságot nem csinálnak. A megtalált édességekből minden edzésre vitt, de a csapattársak csak abból mertek enni, amibe már beleharapott. Jóska egy találkozóról sem hiányzott, 1951-ben, már harmincnyolc évesen játszott a válogatott elleni edzőmeccsen is. A későbbi aranycsapatból Lóránt, Bozsik és Puskás már szerepeltek, a legendás Henni Géza védte a kaput. Persze győzött a nemzeti tizenegy, de a SFAC nem adta olcsón a bőrét, gólokat lőttek, Scheidl is egyet, szögletből.
Ez úgy megviselte a válogatott első számú kapusát, hogy le is cserélték. Csaknem ismeretlen ifjú állt be a helyére, valami Grosics!
Jelige: FATIA NEGRA
