Mezei Attila: Pitykés mellény

     Nem a legjobbkor volt ez a badacsonyi kirándulás, az asszony olyan három hete fogta a gyereket, felültek a buszra, hazament az anyjához. Napokig csak ivott és káromkodott, az anyja szerint ebben nem volt semmi, a világ eddigi folyását befolyásoló újdonság. Gondolta, szól az apja testvérének, aki egyúttal a keresztapja is, hogy jöjjön el vele erre az istenátka brigádkirándulásra, ha már két helyet foglalt. A többiek is ismerték, az is a meghívás mellett szól, hogy nincs az a bor, amivel ne lenne meghitt barátságban. Mióta nyugdíjba ment úgysem jár sehova, kivéve busszal, persze ingyen, a pécsi vásárcsarnokba, ahol akkora kolbászokat eszik, mint némelyik biciklipumpa és vesz három darab zöldpaprikát. Ebéd után átballagott hozzá, négy házzal arrébb lakott, amikor belökte a harminc éve lógó, szoruló kaput, már biztos volt benne, hogy ennél rosszabbkor nem jöhetett volna. A gangon lévő priccsen feküdt egy szál kék klott gatyában és úgy horkolt, mint egy kis Dutra. Rövid fejtörés után a kutya üres tányérját odadobta a tégla lépcsőre, fülrepesztő csörömpöléssel gurult le, akkora zománcok pattogtak le róla, mint a lottószelvény. Az életidegen hörgést viszont, mintha elvágták volna. Gondoskodó keresztszülője finoman érdeklődött, hogy mi a bivaly farkát keres ott pihenő időben. A balatoni túra lehetősége oldotta csak fel a feszültséget.
     Vasárnap reggel az öreg késett negyed órát, a társaság egy emberként hozta a határozatot, az első, útjukba akadó kocsmában úgyis megállnak, cifra világ lenne, ha nem ez a vén gané fizetné ki büntetésből a fogyasztást. Amikor meglátták az út szélén, a ménkünek nem ment be arra a rossebes járdára, nem is sietősen közeledni, elakadt a szavuk. Kalaposan, fehér ingben, kétsoros, rézpitykés mellényben bandukolt, mintha valamelyik Jancsó filmben fütyülne a szél a talpa alatt. Szerető keresztfia aggódó hangon foglalta össze az előzményekből és a váratlan vizuális élményből fakadó, feltüremkedő gondolatait,”Mondja meg, merre kujtorgott, hogy a Kaszap Pista rogyassza magára a magas eget, még az árvalányhaj hiányzik a kalapjából, a késés miatt meg úgy fog fizetni az első ivóban, mint egy táborszernagy.” Csak egy bocsánatért esengő félmondat volt a válasz, „Bekaphatjátok!”
     A buszsofőr egész addig gondolta viccnek a korai megállást, amíg a „18.sz. ÁFÉSZ italbolt” felirat láttán utasai felálltak és a cuccaikat kezdték keresgélni. Mielőtt kinyitotta volna az ajtót fennhangon közölte, hogy ha így haladnak, akkor alighanem úszva mennek át Fonyódról. A leggyorsabb leszálló a kackiásan öltözött öreg volt, gyorsan odatüremkedett a pulthoz és ettől kezdve tolmácshoz hasonlító feladatot látott el. Az első szomjazó megkérdezte a csapost, hogy milyen söreik vannak, az öreg válaszolta, hogy Szalonok, kicsit csodálkozva kért egy korsóval, a fordítás ezt pohárrá változtatta. Országos röhögés közepette fokozta le a nagyfröccsöket házmesterré, az unicumot kevertté. A kávé iránt érdeklődőknek a kiszolgáló ajánlotta figyelmébe a bejárat fölött fityegő, az üzlet rendeltetését pontosan meghatározó feliratot.
     Visszakecmeregtek a buszba, elkezdték körbe adogatni a pálinkákat, elvégre nem azért hozták magukkal, hogy beledugják az ujjukat, ha esetleg elvágnák. Erre lett volna esély, mert azonnal a reggelijüket is előcibálták a feneketlen cekkerekből, a pilóta legnagyobb örömére. A szendvics mellé harapott zöldpaprikák magja hullott, mintha hó esne, a rántott csirkecomb illatához támaszkodni lehetett, a prézli potyogott. A pálinka után katona történeteket meséltek, abból az időből, amikor odaadó szolgálatuk nélkül végveszélybe került volna a szocialista tábor. A bor után politizálni kezdtek, volt idejük megfelelő jelzőkkel illetni az egész Központi Bizottságot, ha ott lettek volna az asszonyok, nem engedték volna ezt a szócséplést. Azoknak volt annyi eszük, hogy ami itt elhangzik, azt hétfőn délben már tudja az üzemi párttitkár. Még szerencse, hogy annak annyi vaj van a fején, hogy csipcsup ügyekkel jobb ha nem foglalkozik. A sofőr még vizelés miatt sem állt meg, azt mondta, pisáljanak a hátsó ajtó lépcsőjére, ennek a busznak most már úgyis mindegy. Erre azért nem vetemedett senki, viszont egyiküknek eszébe jutott, hogy még ipari tanuló korában elment valami meccsre. A szünetben annyian voltak a mosdóban, hogy a látványos szégyen helyett a kézmosóba vizeltek, egyszerre hárman. A helységbe belépő szakoktatójuk, miután a helyzethez illően, húgyagyúnak nevezet őket, röhögni kezdett. Az esetet elmeséli majd a feleségének, aki a nők egyenjogúságának rendíthetetlen harcosa.
     A hajó indulása előtt öt perccel értek oda, a legfiatalabbat elzavarták jegyet venni. A mólóról a lélekvesztőre vezető hídnál senki sem téblábolt. Kiderült, hogy csak háromnegyed óra múlva indulnak, valaki rosszul írta le az újságból a menetrendet. Nézelődtek, a horgászhoz, aki a szemük láttára két nagyobbacska halat is visszadobott, nem mertek közel menni. Biztosan elment a józan esze, talán még harap is. A fedélzeten minden idegen azt hitte, hogy a gombos lájbis öreg a személyzet tagja, ő az akivel fényképezkedni lehet, háttérben a magyar tenger. Rövid idő múlva az ifjú rokon sietett oda, mert szóváltás kerekedett, a népi táncosnak kinéző agg feldúltan, Masarykot, Benest és (ember legyen a talpán, aki tudja, mi okból) Zatopeket emlegetve hessegetett egészen illatos és pikáns helyekre legalább negyven csehszlovák turistát. Kikötés után is akadtak csodálói, busznyi amerikai vett körül egy nagy fülű fickót, aki éppen kicsomagolta magát a Trabant kombijából. A tudatlanok most láttak először közelről ilyen, autóhoz kísértetiesen hasonló alkalmatosságot. Leginkább az érdekelte őket, hogy saját maga eszkábálta-e össze. Amikor meglátták a „népviseletben” közeledő embert azonnal fotózni kezdtek, egyikük megfogadta, ha megnősül egyszer, ide jön nászútra, annyi itt az egzotikum. Otthagyták a kétüteműt, mint annak idején jó Csokonai a csapot és a papot. Aznap Belmondóról nem készült annyi kép, mint az öregről, fogta az ékes ruhadarabot és begyömöszölte a szatyrába, elhatározta, legközelebb a következő lakodalmán veszi fel. Erre pedig kevesebb volt az esély, mint Szálasinak a tárgyaláson.
     Népszerűsége hanyatló szakaszba érkezett, A Kisfaludy házban a borokat kóstolták meg, még az ürmöst is. Lefelé, a kikötő melletti csárdában halászlét ettek, csak kenyérrel, a bolti tésztákat nem állhatták. Hazafelé Kaposvár után még megálltak, nehogy szomjan vesszenek, egyébként is, átkozott a hal a harmadik vízben.
     Elkísérte az öreget a házáig, bár tiltakozott, de az utolsó lehetőségnél annyit ivott, mint egy becsületben megőszült kefekötő. Megvárta, amíg felevez a lépcsőn és felgyullad a villany. A postás szólt három nap múlva, hogy nagy a csönd a háznál. A ládában ott vannak a Szabad földek, a kutya meg széttépett egy tyúkot. A szomszéddal és a gyanútlanul arra motorozó erdésszel feszítették fel az ajtót.
     A mellény a vállfán lógott a szekrényajtón, a gomblyukba tűzve egy szál rozmaring, molyok ellen. A kutyát elcsalta a keresztfia, egy-két nap még hazaszökött, azután rájött, hogy ezután másik házat kell őrizni.