Mezei Attila: Lábzsák

     Apró koccanásokra ébredt, a felesége már korábban kisurrant a konyhába. Megérezte a méhfüves tea illatát, feltápászkodott. Kinyitotta a spalettát, akkor éppen nem esett a hó, de éjjel sok lehullott. Gyönyörű karácsonyuk lesz holnap, az első ebben a házban. A szép nagy fenyő már a fatárolóban várja az öltöztetést.
     Az utóbbi öt évben egy cselédlakásban laktak. A háború véget ért, a gróf idejében Argentínába emigrált, nekik pedig ki kellett költözni a rézkilincses, kőris parkettás házból. A fővadászi állás is megszűnt, a három puskát kellett először leadnia. A szobában raktározták a szép, vadcseresznye bútoraikat, a konyhában volt a nappali, az ebédlő és a háló. Csak egy kis borókát díszítettek, minden évben másik két dísz volt rajta.
     A volt soproni iskolatársnak köszönheti, hogy az ország másik végén most arra készül, kimegy a Tóni bácsival, a szánnal, csak úgy, nézelődni. Az öreg sváb érte jött a csengőssel, elmentek az irodáig, a falusiak, akik úgy hívták a feleségét, hogy „direktorné”, még integettek is. Beköszönt a fiatal mérnöknek, aki esküdt ellensége volt a felesleges munkának, a múltkor harmincöt felbontatlan, „Sürgős” feliratú boríték került elő a fiókjából, mindegyik a városi központból érkezett. Az ordítozást követő egyenkénti felbontás során kiderült, hogy a koperták valóban érdemeik szerint lettek kezelve.
     Hideg volt, vissza csusszannak a lábzsákért, az asszony huszonkét percig kereste. Tóni betakarta a lovakat, pipára gyújtott és a kivörösödött fejjel érkező direktort azzal nyugtatta, „Nincs semmi baj, hiszen fiatalok, ha most támadt kedvük..”. Közben a postás fia is odaért, távirati blankettával a kezében. A rettegett munkavédelmi felügyelő, aki, egyébként egy szép nő, a fél tízes busszal érkezik. A fűrésztelepre és a műhelyekre kíváncsi, személyesen is találkozna vele, fontos ügyben. Az átkozott lábzsák, ha két perccel korábban megtalálják, akkor a mérnök vette volna át az üzenetet. A szán a buszmegálló felé igyekezett, ő pedig leballagott a telepre.
     A gatternál boldogságos Kaszap Pista megjelenése sem okozott volna nagyobb meglepetést, főleg amikor a direktor melegen ajánlotta, hogy a következő egy órában észnél legyenek és változtassanak a kinézetükön is, ami jelenleg rablóbandával hasonlatos. A kovácsot és az asztalost figyelmeztette, hogy az ellenőr az erdészeti alaptevékenységgel összefüggő munkadarabokkal szeretne találkozni a viziten, a postáskisasszony szélkakasa és a tanító kaptárainak eszkábálása nem ide tartozik. A bognárt csak figyelmeztette, az eszemadta epilepsziás volt, ha váratlanul történt vele valami, akkor elvágódott egy-két percet, a szája habzott, nyála folyt. Annyi ideje maradt, hogy beköszönt az üzem régi tulajdonosához, aki az államosítás óta saját házának vendég lakásában élt és a párkányra könyökölve nézte, hogy a fabrikjában a stockholmi királyi park madáretetői helyett koporsódeszkát fűrészelnek.
     Tóni becsoszogott az irodába, ennyit mondott, „Meghoztam a spinét!”. Aki szinte lebegett a boldogságtól a szánkózás miatt, azon ugyan elcsodálkozott, hogy a pipaszagú kocsis birkózókat idéző mozdulatokkal begyűrte a lábzsákba. A szemle csilingelő hangulatban kezdődött, a fűrészesek munkaruhában voltak, figyelmeztető táblák a helyükön. Egyszer csak, felnyílott a csapóajtó, a gatter pincéjéből kirepült egy zsák fűrészpor, aztán kimászott valami. Lerázta magáról a port, kiderült, hogy ember. Üzem közben a szíj alól kotorászta ki füstöléshez nélkülözhetetlen kincset. A revizor azonnal leállíttatta a gépet, bemászott az aknába, tudni akarta, hogy van-e valaki még életveszélyben. A nagy csendre elősunnyogott az élező a műhelyéből, mint Bogart a Casablancában, cigarettára gyújtott. Az ellenőr már túllépett szánkózás örömén, kilátásba helyezte, hogy ezért ötven forinttal megbünteti. Az ájulás környékezte, amikor az illető bejelentette, ennyit a vacak Terv száláért nem fizet, inkább leüli. A direktor érezte, nem jó irányba mennek a dolgok. Kiderült, hogy a bognárt az intelem ellenére is váratlanul érte a látogatás, mert a szijácsban feküdt és rángatózott. A revizorban feléledt az aggódó nő, lehajolt hozzá, közben az iparos helyre jött. Biztos volt benne, hogy teljes gyógyulását azzal tudja jelezni, hogy bal kezének mutató és középső ujjával a kíváncsiskodó felé szúr és az mondja,”Bao”, mielőtt szájon át lélegeztetni kezdik. A jegyzőkönyv csak azért lett négy oldalas, mert a délutáni busz ideje vészesen közeledett. A direktor hiába integetett, hűvös biccentéssel kellett megelégednie.
     Messze már nem mentek a Tónival, hamar sötétedik. A szánról látta, hogy egy nagy róka a borbély foltos, cinkezabáló macskáját cipeli és a kanyarban fekvő kidőlt bükkről megint szedett vacsorára laskát. Az asszonyt nem érdekelte, hogy nap közben gutaütés kerülgette szerető urát, könnyezve kacagott.