Nagy boldogság tölti el a Báthory családot. A somlói ágból származó Báthory Anna, aki azelőtt már kétszer megözvegyült és nagy vagyont hozott a házasságba, 1560 augusztus hetedikén leánygyermeket szült férjének, az Ecsedi családból született Báthory Györgynek. A rémült férj öt éves fiukkal, Istvánnal az ajtó mögött toporgott rettegve. Szűk, testhez szabott nadrágjában, dolmányban és mentében rója a kastély előszobájának kövét. György, akárcsak fia díszruhájában várta a jövevényt. Bársony mentéjük arany fonallal díszített, kézelőjükön csipke, igazi főúr mindkettő.
Aztán kitárul az ajtó, a dajka hangosan kiált:
– Megvan! Meg ám! Íme egy új csilla g a Báthoryk egén!
Végre bemehetnek. Mindketten Anna ágyához rohannak. György kezébe veszi a baba csepp ujjacskáját, és könnyes szemmel rebegi:
– Örökké szeretni foglak, neked nyújtott kezem soha nem húzom vissza. – Majd a feleségét homlokon csókolva köszönetet mond újabb gyermekükért, és Isten áldását kéri mindannyijukra. István, a nagytestvér ámulva nézi a kis jövevényt, megszólalni se mer, csak nézi húgocskáját.
A felesége körül tüsténkedő asszonyok végre kiküldik őket. György az ebédlőbe siet, hogy lelkét megerősítendő megigyon valamit. A vas sarkos, hevederes ajtóval szemben áll a deszkarekeszes pohárszék kis ajtókkal, melyek ónba foglalt üveggel vannak díszítve. Elővesz egy üveget, jó magyar házi pálinkával van tele, és önt belőle.
– Egészségedre asszony! – mondja, és fenékig üríti. Majd tölt még egyet, – ezt meg a tiedre kislányom, Erzsébet!
Majd kimegy a parkba, amíg az asszonyok újra be nem engedik és őgyeleg, járja a köröket. Bátorban, a hatalmas birtok központjában már a középkortól volt a családnak udvarháza, melyet folyamatosan bővítettek, majd várkastélyként emlegették. A várkastélyt palánk erősített, és vizesárka is volt. Végül leül egy padra, és vár. Egyszer csak hallja, hogy a nevét kiáltozzák. Komótosan feláll, és bemegy asszonyához, aki kicsinosítva, kissé megpihenve várja urát.
György megkondíttatta a harangokat, pénzt osztott a cselédeknek, akik bőszen éljenzik a család minden tagját. A nap éljenzéssel, ujjongással, ünnepléssel telik. Aztán még több napon át tartott a vigadalom. Baromfit több százat és ökröt levágtak, folyt a bor, hordós sör, és a pálinka.
Aztán megy az idő, télre nyár jön, ősz, és tél, Erzsébet Ecsedre kerül anyja testvérének, Báthory István fejedelemnek a kastélyába.
– Mától ez lesz az otthonod, meglátod, milyen jó lesz! – szólt hozzá anyja, és bevezette a gyönyörű, hatalmas kastélyba, a mese birodalomba.
Az Ecsedi vár a lápból kiemelkedő egyik szigeten épült. A legenda szerint egyik ősük, Vidan buzogányával megölte a láp sárkányát. A Báthoryk címerében azóta ott van három sárkányfog. Ugyanis régi időkben, amikor a szkíták letelepedtek az országban, az egyikük megölt egy sárkányt azon a helyen, ahol a várat építették. Később a helység neve Bátor lett. Itt született Báthory István, Erzsébet bátyja, aki később országbíró lett.
Egész gyerekkorát itt töltötte Erzsébet. Kiváló neveltetést kapott, a magyar nyelv mellett megtanult görögül, latinul, németül írni és olvasni. Szeretett a palotában kóborolni. Nagybátyja szobája az ebédlőből nyílott, az övé pedig feleségéhez. Az ajtaja zöldre volt mázolva, a kemence szintén zöld volt. A díványon és a padlón szép szőnyegek. A nagynénje szobája hasonló volt, csak ott állt egy hatszögletű, metszett kristályüveges fiókos szekrény is, melyben a pipere dolgait tartotta az asszony. Néha belopakodott ide, és órákra bele feledkezett a szekrényke felett álló velencei tükör vonzásába. Elővette nagynénje pipere dobozát, és szépítgette amúgy egyáltalán nem szép arcát. Nevelőitől hallotta, hogy a tükör már az ókortól kezdve misztikus tárgynak számított, mely magát a lelket jelképezte. Hallott arról a babonáról is, miszerint, ha összetörsz egy tükröt, az hét év balszerencsét hoz, mert, hogy a lélek hétévente újul meg. Kezébe vett egy kézi, de szintén velencei tükröcskét, abban is nézegette magát. Egyszer majdnem elejtette, de jó reflexével utána kapott, így nem lett baj.
– Meg is ölne a néném, ha eltörném! – rémüldözött, mert tudta, hogy egy velencei tükör ára az aranyéval vagy épp a legelismertebb reneszánsz művészek festményeinek árával vetekedett.
Ebből a szobából nyílott az unoka nővéreinek szobája, abból pedig a nagymamáé. Szeretett benézni néha a konyhába, de főleg a szegletházba, ahol az almáriumban érdekes dolgok voltak: fehérített vászon, abrosznak való, kendőnek való, nyers kendervászon, zsáknak való vászon, ezüst kapocs, férfi süveg, kalap doboz, varró doboz, szóval csupa olyan érdekesség, amivel a cselédlányok foglalatoskodtak.
– Csakhogy megint itt vagy! – szólította meg az egyik vele egykorú cselédlány. Gyere, ma már hímezni fogjuk a kiszabott abroszokat! – Akarod, hogy megtanítsalak? Bár, Te a selyemhímzést tanulod a nörsztől. Azért nézheted, hogy csinálom.
És Erzsébet oda kuporodott melléje, el tudta volna nézni még egy darabig, hogyan szépül a színes fonalaktól a fehér anyag, de már kiabált a tanító mestere:
– Kisasszony! Ma angol órát veszünk. Kérem, igyekezzen! Ígérem, érdekes dolgokat fogunk tanulni.
És Erzsébet szófogadó módon be is ment a kastélyba, mert nagyon szeretett tanulni. Másnap már megint a kóborláson járt az esze.
Szívdobogva lesett a fegyverraktárba, ahol ágyuk, karabélyok, pisztolyok tőrök, és páncélruhák voltak Mindig szeretett volna kezébe venni egy pisztolyt, de alkalma nem volt rá. Elidőzött egy kicsit, bekukucskált az ablakokon, de tovább nem ment, mert ott már a hadnagyok, a hoppmester szállása volt. Aztán arra felé volt az ecetes ház, a lisztesház, és ott tárolták az élelmiszereket. És a kapu felé a drabantok házai, meg az udvarbírák háza. Leszaladt egész az udvar végéig. A belső vár külső kerítésénél volt a kovácsműhely. Iszonyú zajok hallatszottak ki onnan: kopácsolás, sistergés, hol csilingelő, hol nagyon ijesztő, erős hangokat hallott Egyre félelmetesebb helyekre keveredett, de imádta az izgalmakat. Az új szegeletbástyában kazamata volt. És ott volt a tömlöctartó háza és a rabház. Mindig különös izgalom fogta el, ha erre járt. Tudta, hogy a tömlöcben rabok senyvednek, és hallott arról is, hogy néha ki is végeznek itt embereket. Igyekezett is elkerülni ezt a helyet. Ment tovább felfedező útján, mindig lekötötte valami új látványosság.
A kapun kívül volt a veteményeskert, mely kis sövénnyel volt elkerítve. Termett itt petrezselyem; vereshagyma; fokhagyma; murokrépa borsó, dinnye, ugorka, magnak való. Itt a méheknek igen jó helyük volt, dolgoztak is rendesen. Volt ott fejős tehén, lúd, tyúk. kacsa, bárány. A kapu előtt lévő híd közepén, felvonó kapu volt. Órákig elnézte volna a láncok csikorgását, az emelők működését.
– Erzsébet! Ideje bejönni, hűvösödik, ne kóborolj már annyit! – kiabált az ablakból a nevelő nője. – Ez a gyermek mindig eltűnik! – morgolódott tovább. Jó messze volt, de azért hallotta a hívást, hát beszaladt.
Napjait tanulással töltötte, kitűnő magatartású volt, és előkelő modorral fordult az emberek felé. Ennek ellenére gyakran kiütközött, hogy erős hajlamot mutat a haragra és az erőszakra. Magának való volt, de néha erős dühkitörései, rohamai voltak, és gyakran szenvedett szörnyű migréntől. Talán azért, mert egyszer kóborlásai során saját szemével végig nézett egy kivégzést.
Elfogtak egy cigányt, aki lopott. Bűnéért halállal kellett lakolnia. Ma is hallja a cigány jajgatását, könyörgését, aki rettentően megrémült, amikor meglátta a hóhért:
– Kegyelem! Könyörgöm, kegyelmezzen! –és esdeklőn nézett a hóhérra, aki egy kötéllel közeledett felé.
Ám a hóhér, mintha nem is hallaná, lefogta, kezét, lábát megkötözte, majd a földre taszította. Akkor oda vezetett egy lovat, és elővette hatalmas bárdját. A cigány rémületében majd elájult. A hóhér ekkor felhasította a még élő ló hasát, majd a cigányt húzni kezdte a ló felé.
– Mit akar tenni? Könyörgöm, ne tegyen semmit, megveri az Isten! –most már a félelemtől szinte visított, félt, hogy ő is a ló sorsára jut. Ám ami ezután jött, minden képzeletet felülmúlt: a ló hasán vágott nyílásba beletuszkolta a bűnözőt, azt bevarrta, majd megvárta, amíg borzalmas kínok közepette a ló és az ember is elpusztul.
Ez a borzasztó jelenet mélyen megérintette a fiatal lányt, és élete végéig cipelte e rettenetes élményt. Éjszakánként felriadt, hogy reszket, mint a nyárfalevél, és a szíve kegyetlenül zakatol. Egyszer nagybátyja pogány martalóc hordát vert szét. Ezért aztán jókedvű kurjongatással érkezett hazacsapatával az Ecsedi várba. A győzelem örömére nagy mulatságot rendeztek. Volt tánc, kurjongatás, eszem-iszom, minden, de utána jöttek a karóba húzások. Kegyetlen időknek volt ez a kegyetlen mulatsága. Báthory György Erzsébetet is lehozta, hogy edződjék a szíve. Huszonhat törököt húztak ott karóba.
lassacskán megszokta, hogy a várban fura, kegyetlen dolgok történnek. Látta azt is, hogy amikor Báthory György távol vívta a törökkel a harcokat, nagynénje szobájába időnként besurrant egy- egy izmos parasztlegényke. Csak az estéket szerette, amikor a dajkája az óriás szőke lovagról mesélt, aki megalapította a Gutkeled nemzetséget, aki az első Báthoryként kis földet szerzett, mely gyarapodott, míg egyre hatalmasabbak lettek a Báthoryak. Volt köztük pap, vajda, püspök, főispán, fejedelem, király. Mikor ezeket a meséket hallgatta Erzsébet, úgy érezte, nem is a földön, a mennyben jár.
Az Ecsedi kastélyban, egyébként gondtalan életet élt. Tizenegy éves korában jegyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal. A szóbeszéd szerint még menyasszonyként, miután sokat kóborolt a birtokon, a kelleténél szorosabb kapcsolatba került egy szemrevaló parasztlegénnyel.
– Napok óta figyellek, tetszel nekem fiú! – somfordált a parasztfiú háta mögé, és simogatni kezdte cserzett bőrét, szőke hajfürtjeit. – Ó, ha tudnád, milyen magányos vagyok! Akkor jöttél, mikor az ég felettem épp beborult, eljegyeztek egy idegennel. Ám megláttalak, és a világ most felettem kivirult. Téged látlak, mikor a nap lebukik és elpihen, rád gondolok, ha ezüst hold kibújik szép csendesen. És csókra nyújtotta az ajkát.
A parasztfiú meglepődött, de neki is tetszett a fiatal lány, aki, mint egy sellő, úgy libbent a park ösvényein. Sóhajtva fogadta a csókot, melyet újabb követett, szinte kifulladásig.
– Erzsébet! Te drága! Mint egy szent ajándék, úgy robbantál életembe! – Keze kezét, szeme szemét elbűvölve kereste, majd a forró ölelkezés után egymáséi lettek. Ettől kezdve sűrűn találkoztak, és ha tehették, mindig együtt voltak. Arra persze ügyeltek, hogy senki meg ne lássa őket. A viszonynak gyermekáldás lett a vége, de, a gyermeket a család eltüntette, Erzsébetet pedig – betegségére hivatkozva – az 1575-ben megtartott lakodalomig szigorú őrizet alatt tartották. Sokat sírdogált magányosan a szobájában, de unoka bátyja nem hagyta teljesen magára. A világ felé ő kisasszony maradt. Öltözékére nagybátyja nagy gondot fordított. Ruháján igazi csipke, és az akkor nagyon divatos gyöngyös hímzés is volt. Abroncsos fűzőjét hímzett hosszú szoknya fedte, fodros gallérú és kézelőjű hosszú felső köntöst viselt, mely elől nyitva volt s alja felé deréktól kezdve mindjobban szétvált, hogy látható legyen a csodás szoknya. A házasságra készítették elő. Kelengye ládája is tele volt finomabbnál finomabb anyagból készült holmikkal: ingekkel fűzőkkel, fehérneműkkel, ruhákkal, kötényekkel ködmönökkel, főkötőkkel, cipellőkkel.
Tizenegy éves korában jegyezték el az akkor nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal. Nem számított itt most csak a politika, akkor még nem is tudta ő, mi a romantika. Szerződés köttetett a két fiatal között. A Báthoryak, és a Nádasdyak szövetségéből a hatalom és a vagyon nagy mértékben megnövekedett. Megnőtt így a szolgálatuk alatt lévő jobbágyok száma is. A jobbágyoké, akikkel eddig is embertelenül kegyetlen módon bánt Báthory György. Erzsébet számtalanszor volt tanúja egy-egy jobbágy megbüntetésének. Legtöbbször igaztalanul, de mindig, minden apró dologért korbáccsal fegyelmezett a nagybátyja. Erzsébet lassan szenvtelenül nézte ezeket a dühkitöréseket. Hogy megismerje leendő családját, Nádasdy Tamás özvegyének csejtei birtokára vitték. Nem mehettek üres kézzel, hát sürgött a háznép, az udvarból hordták a termekbe az ajándéknak szánt dolgokat, majd szekerekre rakták a csomagokat. A cselédházakban mindenki imádkozott, hogy túl legyenek már a napon. Azután végre minden útra készen állott. 19 szekérrel és a Nádasdyak hintójával elindult a karaván a csejthei várba. Egy órányi út után a völgy bejáratánál meglátták a Nádasdy várat. Magas bástyája az égig emelkedett, mögötte állt a templom. Nádasdyné rettegve ült fiával együtt a vár ablakában. Leste, várta, mikor érkeznek meg. Aggódott a kislányért, mert mindenünnen azt lehetett hallani, hogy a törökök ölik az utasokat, de a jobbágyok lázadásától is félni kellett. Aggódott a fiatalokért is. Tudta, hogy a fiában két ember lakozik: az egyik szilaj, vad, a másik szelíd, tudományra éhes. Beszélt és írt magyarul, latinul, és németül. pedig még csak tizenöt éves volt. Azért is hozatta házába a gyereklány Erzsébetet Olyannak akarta átnevelni leendő menyét, aki fia kettős természetével bír majd.
– Hol vannak már? Édes Uram, ne engedd, hogy valami baja essék az ártatlan gyermeknek! –így sóhajtozott Nádasdyné, amikor végre az első kocsi befordult az udvarba, majd követte a többi tizennyolc és a hintó is.
Erzsébet mosolyogva ugrott ki a hintóból, és egyenest Orsolya asszony ölébe, aki szintén nagy örömmel ölelte át a kislányt. Erzsébet már az úton boldog volt, maga mögött hagyva a hideg, kegyetlen otthont, a szeretet nélküli családot. Örült a tájnak és az utazásnak. És itt, a meleg fogadtatás csak még jobb kedvre derítette.
– Hát itt vagy végre, édes kislányom! – szorította magához a z asszony. Feri, és én már nagyon vártunk.
– És hol van Ferenc? –kérdezte pironkodva a lány. –És macskák vannak- e?
– Hát az mért érdekel? – így az asszony.
– Szeretek játszani velük. És nénémhez is bejárnak éjjel a legények? – kérdi ártatlanul a lány.
De már erre megrémült Nádasdyné Orsolya asszony. Újra kétségei támadtak Báthoryakat illetően. Évtizedek óta annyi rettenetes hír kelt szárnyra velük kapcsolatban. Már bánta, hogy előtérbe helyezte a vagyont a jó hírnévnél. Major István, aki a hintón kísérte Erzsébetet, nyugtatgatni próbálta asszonyát:
– Ne aggódjon Nagyságos Asszonyom! Azért voltak ebben a családban igazi nagy nevek, nemes emberek a szó igaz értelmében. A rossz vért legyőzi a neveltetés.
– Hát épp ez az, amitől félek Ecseden sok rettenetes dolog történt, hallom naponta a cselédeimtől. A nagybátyja kegyetlen, a nagynénje bujálkodó. Ez a gyermek ezt látta kicsi kora óta. – fakadt ki az asszony.
– Lehet, de itt más lesz. Majd Ön tiszteletbeli hölgyet farag ebből a ki elvadult lélekből. – folytatta István.
És Orsolya asszony elkezdte a kislány formálását. Megtanította hímezni, használni a szövőszéket, mindent, amit egy hölgynek tudnia kell. Feri pedig tanította pisztollyal lőni, és rendesen nyeregben ülni a lovon. Eddig Ecseden csak szőrén ülte a lovat. Egyébként egyre inkább kidomborodott Feri jelleme, főleg a vad, a zabolátlan. Ez nagyon is tetszett a lánynak, tetszett, ahogy birkózik a falusi legényekkel, ahogy vadat ejt, szóval ismerős érzések ébredtek benne, felkorbácsolódott a Báthory vér benne. De azt is látta, hogy itt az élet teljesen más, mint náluk otthon volt. Itt nem verték a jobbágyot, Orsolya asszony csupa jóság, de azért erélyes is tud lenni. Kijár a faluba a beteg jobbágyokat gyógyítani, ápolni. Ha néha beteg volt, Erzsébet ment helyette, szerették is a falubeliek, épp úgy, mint Nádasdynét Négy éve élt már a Nádasdy birtokon, amikor az egyik cseléd hozta a hírt, hogy meghalt a nagybátyja. helyesebben megölték.
– Mégis mi történt? – kérdezte rosszat sejtve Erzsébet.
Hát az úgy történt, hogy az uraságnál nagy dáridó volt. Báthory nagyságos úr már nagyon sokat ivott, és lányokat akart, mégpedig menyasszonyokat. Össze is szedtek neki több, mint húszat, de az utolsó, akit elé vittek, nem hagyta megalázni magát, tőrrel leszúrta az urat.
Ferenc húsz éves lett, elérkezett az esküvő ideje. Előtte Orsolya asszony kifestette, kitakaríttatta az egész kastélyt.
A házasságra 1575-ben, fényes külsőségek között került sor. Az esküvőn megjelent több nagyhatalmú úr, és ajándékokban se volt hiány. Gyönyörű gyémántokkal kirakott aranyékszerek, arany szobrocskák, szobadíszek kerültek a nászajándékok közé. Több napig tartott az azt követő ünnepség. Volt lovagi torna, céllövés, versenyfutás, tűzijáték. Erzsébet gyönyörű ruhában tündökölt: magyaros ruha, és vállfűző, melyet ezüstszálas úrihímzéssel díszítettek. Főkötőjén smaragd gyöngyök voltak.
A fiatal arisztokrata pár élete bonyodalmakkal kezdődött: Ferenc egy gazdag arisztokrata család örököse volt. Nászajándékként Erzsébetnek adta a csejtei várat, a körülötte lévő tizenkét faluval együtt. Erzsébet előbb férje családi várába, Sárvárra került, mely eredetileg földvár volt.
A törökök 1532-ben megostromolták a várat. hajnalig tartó csata után száz fős veszteséggel végül Nádasdy Ferenc vezetésével megnyerték a csatát, megmentették a várat. Egy házasság révén a vár 1534-ben a Nádasdy család tulajdona lett. A humán beállítottságú Nádasdy Tamás kulturális centrumot létesített azzal. hogy iskolát alapított, majd nyomdát, ahol kinyomtatták az első magyar nyelven nyomtatott könyvet, az Újtestamentum fordítását. Európa-szerte hatalmas hírű volt a gyümölcsöskertje, páratlan műkincs gyűjteménye pedig sok európai uralkodóéval vetekedett. Udvarában számtalan nemes ifjú tanult Elsajátították az udvari és vitézi életet .1556-ban itt halt meg, és ma is itt nyugszik Tinódi Lantos Sebestyén, aki, mint ismeretes, a végvári harcokat énekelte meg. Majd a vár ura lett Erzsébet férje, Ferenc. Ebben a miliőben élt egy darabig Erzsébet, és élvezte az itteni életet, hisz gyermek korától hasonló szellemben nevelkedett nagybátyja házában.
Erzsébet a mézeshetek után hamarosan a hozományként kapott Csejte kastélyába költözött. Az 1392-ben városi rangot kapott település szélén állt egy meredek sziklacsúcsra épített kopár magaslaton álló festői vár. Felsővára az északi részen magasodott, legrégebbi épülete az öregtorony volt. Mellette állt a reneszánsz kastély. Itt élt, többnyire egyedül az ifjú asszony. Ezt persze a rokonai nem nézték jó szemmel, hisz hatalmas vagyonról volt szó. Akárhogy is éltek, házasságuk harminc évig tartott. Erzsébet engedelmes, jó feleség volt, de szerelemmel soha nem szerette urát. Kislánykori szerelme örökre a lelkében maradt, oda mást nem engedett. Tíz évig gyermekük se született, és mire jött a gyermekáldás, addigra már teljesen elhidegültek egymástól. Valahányszor megérkezett Ferenc a harcból, Erzsébet mindig bezárkózott, nem engedte urát magához. Végül hat gyermeket szült Erzsébet, így nevezte el őket: Anna, Katalin, Pál, András, Miklós és Orsolya, bár a legtöbbjük gyerekkorban elhunyt. Közülük Anna, Kató és Pál érte meg a felnőttkort. A házasságuk teljesen tönkre ment, Erzsébet hidegsége miatt Feri egyre többször hozott haza idegen nőket, akikkel múlatta az időt. Persze, voltak szép napjaik is, például mikor a gyerekek megszülettek
Anna 1585-ben született, ő volt az elsőszülött. Erzsébet könnyes szemmel nézte az apró csecsemőt.
– Megjöttél hát végre, itt vagy hercegnőm! Élj kedves, soká, nagy-nagy egészségben! Sok csoda vár hidd el, még eléred mindet! – és átadta a babát a dajkának.
Férjének is üzentek, aki, ha nem is a szülés napján, de pár napon belül megérkezett. Ölébe fogta a szépséges gyermeket, s mondta.
– Köszöntelek szívem minden melegével! Mindenem, mim van, tied lesz egyszer. Aztán pár nap múlva újra a fronton volt, verte a törököt, Erzsébet meg a boldogságtól új életre kelt, már nem is fájt neki, hogy férje mindig magára hagyja, csak a gyermekének élt.
Anna kicsi korától szerette a szép holmikat, a csecse- becséket.1605-ben házasságot kötött Zrínyi VI. Miklóssal, aki nagyon szerette a szép dolgokat, drága ékszereket, kelméket. Anna kötődése nagy volt anyjához. Sokszor meglátogatta őt Csejtén. Ők Csáktornyán éltek férjének birtokán. Sajnos, házasságukból nem született gyermek.
Katóról és Pálról nem sokat tudunk, de az biztos, hogy anyjuk nagy szeretettel vigyázott rájuk, míg Ferenc távol volt. Leveleiben mindig beszámolt a gyermekek hogylétéről. És valóban, nagyon gyakran volt távol feleségétől. néha az is előfordult, hogy magával vitte a Pozsonyban tartott gyűlések idején. Közben sok levelet váltottak, főleg a gyerekekről, azok betegségeiről írt Erzsébet a férjének. Kiegyensúlyozott igazi jó anya képe rajzolódott ki ezekből a levelekből. Férje az oszmánok ellen harcolt egyfolytában. Meg is kapta az „erős fekete bég” nevet. Kegyetlen módszerekkel kínozta az oszmán foglyokat: kedvenc módszere szerint papírdarabokat rakatott a rabok lábujjai közé, majd meggyújtotta azokat.
De nemcsak a foglyokkal volt kegyetlen Ferenc. Amikor hazatér a csatából, mindig felkeresi a hálószobájában asszonyát. Egyik alkalommal, bár az asszony terhes volt Andrással, kérte, hagyja ki most az együtt létet, férje vadul neki esett.
– Hagyj, nem akarom, kérlek, engedj el! –így könyörgött neki, de férje nem törődött vele. El is vetélt másnap. Már lábadozott, mikor egyik este a férjét kereste, de nem találta sehol. Ekkor a szoba lánya után kiáltott, de az nem felelt.
– Hol lehet ez a lány? Mindig akkor tűnik el, amikor szükségem lenne rá! Na, de most elkaplak, megbánod a lustaságod! – és felkapta a köntösét, kiszaladt a folyosóra, egyenesen a szobalány hálófülkéjéhez. Berontott, és szinte kővé meredt a döbbenettől:
– Ferenc! Ez méltatlan! Épp a szobalánnyal! – és sértődötten, valamint nagyon szomorúan kirohant a parkba, és így kesergett: Tudtam, hogy vége lesz, azt is, hogy mikor, ezt látnom fájt mégis nagyon, belehalok, Tudom, az idő lassan begyógyítja sebem, de feldolgozni nehéz, lassan megy nekem. – Ettől kezdve még magányosabbnak érezte magát, mint eddig. Nevelte gyermekeit, kapcsolata szinte senkivel nem volt. Sokat segített a törökök által meggyilkolt férfiak özvegyeinek befogadta otthonába a megerőszakolt, vagyonuktól megfosztott lányokat és asszonyokat is. Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult tudományokkal foglalkozott, és szolgálókat kínzott. A grófnő gyógyítással is foglalkozott, ezért a csejtei kastély alkalmi kórházként működött. A férjéhez írt levelezéséből egyértelműen az tűnt ki, hogy érzékeny, jó lelkű asszony volt.
Nádasdy Ferenc végül 1603 őszén tért haza, ám egy Buda környékén vívott csatában szerzett sérülései miatt már nagyon betegen és legyengülten. Felesége több hónapig ápolta, de a „Fekete bég” 1604. január 4-én váratlanul meghalt, így Erzsébet már 44 évesen özvegysorsra jutott. Sokat őgyelgett magányosan a parkban, és férjére gondolt, sokszor megbánta már, hogy leányfejjel szerelembe esett, és nem tudta ugyanazt érezni ura iránt.
– Mért kellet ily hamar elmenned? Mért nem vagy mellettem? Együtt sétálnánk kéz a kézben! Mióta elmentél én kedvesem, állandóan csak rád emlékezem. Álmomban is csak te vagy ott. Nem hittem, hogy így fájhat a magány. Téged látlak álmatlan hajnalom, Téged várlak szomorú alkonyon! – így kesergett nap, mint nap.
Férje halálával egy hatalmas, stratégiai fontosságú birtokrendszer úrnője lett. Állandóan úton volt. A zempléni birtok után jött a trencséni, a nyitrai, a pozsonyi, azután következett Vasmegye, Sárvár, Sopronmegye. A birtokait látogatta, a tisztek körmére nézett. Nagyon furcsa szemmel nézték a főurak, hogy a megözvegyült Erzsébet nem tört meg a gyász súlya alatt, hanem erős kézzel irányította a több százezer holdas birtokait, lelkesen támogatta a külföldön tanuló diákokat, és a jobbágyaival is mindig nagy szeretettel bánt.
Kiházasította gyermekeit. Katalint Homonnai Drugeth (III.) György országbíróhoz adta, aki később, Zemplén vármegye főispánja lett, és a hatalmas ungvári és a homonnai uradalom birtokosa volt. Fiatalon a vallásszabadság védelmezője volt, de Pázmány Péter katolikus hitre térítette, majd az ellenreformáció aktív harcosául szegődött. Zemplén vármegye főispánja lett, de volt királyi főkamarás, országbíró. Feleségétől, két lánya és egy fia született: Mária- rimaszéchi Széchy György felesége lett, és Erzse, őt Révay László vette feleségül 12 gyermeket szült neki, valamint János aki később országbíró lett.
Anna a csáktornyai Zrínyi VI. Miklós felesége lett, aki Dunántúl főkapitányaként csatlakozott Bethlen Gáborhoz, akihez mindvégig hűséges maradt. Gyermekük nem született.
Férfiként állt helyt egy igen nehéz helyzetben anélkül, hogy bárki segítségét kérte volna. Nem ment újra férjhez, vejei segítségére sem volt szüksége. Övé volt a hatalmas birtok, vagyon és a vele járó hatalom. Ez sok visszautasított kérőnek vagy irigynek szúrta ez a szemét.
Akkoriban a gazdag özvegyasszonyok körül úgy dongtak a rosszakarók és a haszonlesők, mint a legyek. Ő, aki évek óta a férje mellett mindig csak, mint árnyék élt, a várból szép otthont teremtett. Kerttel szépítette az ősi rideg várat. A megörökölt roppant uradalmak gondja most az övé lett, hat gyermeke közül hármat eltemetett, ő volt az az asszony, ki árnyékban élt eddig, de most rengeteg teendője akadt.
Erzsébetet politikai szerepvállalása miatt is támadták: a Habsburg-ellenes Bocskai-felkelésben szerepet vállalva, Erzsébet teljes szívével és vagyonával a lázadó erdélyiek mellett állt, hiszen nagybátyja, Báthory István volt Erdély fejedelme. Báthory István magyar főnemes, magyar költő, erdélyi fejedelem valamint választott lengyel király és litván nagyfejedelem a Báthoryak Somlyai ágának tagja.Ő volt Báthory István vajda legidősebb fia. Gyermekkori emlékei rokona mellé állították a hálás nőt. és ezzel kivívta a bécsi udvar haragját. Egy ízben találkozott rokonaival, akik összeismertették Bocskayval, és Bethlen Gáborral. Olyan lelkesen beszéltek a török, és osztrák- mentes jövőről, aminek kivívásához csak pénz kellene, mert a lelkesedés megvan. A legnagyobb magyar vagyon birtokosának, Erzsébetnek a hozzá járulását kérték. Erzsébet megígérte anyagi támogatását, de közölte velük:
– Nekem színleg a császár pártján kell állnom, különben elvesztem. Intézkedjen testvérem, István, szabad kezet adok birtokaim intézése fölött. —mondta lelkesen. Minden vagyonom az ügynek szentelem. És ettől kezdve szoros kapcsolatot tartott Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel, szeretett unoka öccsével, ami szintén nem tetszett az udvarnak, hisz tudva lévő volt, hogy nagy Habsburg-ellenes hadjáratot tervezett, ám ez hibának bizonyult.
Erzsébet nem tudta, de a besúgók minden mozdulatát jelentették a császárnak. De ez nem volt elég, a faluban elhintették, hogy fura dolgok történnek a várban, lányok tűnnek el. Valószínű onnan indult a pletyka, hogy az egyik lányt mérgében megütötte, akinek kiserkent a vére. Az kezdte terjeszteni, és ez jól jött a nagyuraknak.
A vagyonára áhítozó nemesek Erzsébetet kegyetlenséggel, kínzásokkal és szadista gyilkosságokkal vádolták meg. Miután bizonyítani semmit nem tudtak, a vádak igazolására számos hamis tanúvallomást gyűjtöttek össze. Magyari István református prédikátor azt terjesztette, hogy Csejte úrnője kastélyában okkult tudományokkal foglalkozik, és ördögi praktikákat folytat. Az a hír járta, hogy Erzsébet még híresen kegyetlen férjét is felülmúlta, és kifinomult módszerekkel kínozta a körülötte élőket, különösen a szolgálólányokat. Elterjesztették, hogy egy vajákos asszonytól különös és bizarr átkokat tanult, például azt, hogy az ellenségei legyőzéséhez mágiát űzött, hogy agyonvert egy fekete tyúkot, majd az állat vérét szétlocsolta. Vagy azt is suttogták, hogy szívesen és élvezettel tűket szúrt a fiatal lányok körme alá vagy az arcukba, beleharapott a testükbe, vagy éles fogóval csípte meg a mellüket. És a pletyka terjedt tovább és már olyan hírek is terjengtek, hogy a megkínzott fiatal lányok vérében fürdött, abban a hitben, hogy ettől örökké fiatal és gyönyörű marad. Terjesztették azt is, hogy a grófnő a fiatal lányokat tüskével bélelt ketrecekbe záratott, volt, akiket meztelenül dobatott a hóba, és hideg vizet öntött rájuk, hogy halálra fagyjanak. De ennek ellentétét is suttogták, hogy forró, tüzes érméket rakott a szolgálólányok tenyerébe, miközben megégette az arcukat, vagy egyesével tépte le a körmeiket. Aztán azt is kitalálták, hogy a férje javaslatára bekente a lányok testét mézzel, majd kizavarta őket a mezőre, és hogy férje maga küldte el válogatott kínzási ötleteit nejének a csatatérről, egyfajta bizarr szerelmeslevélként A legborzalmasabb pletykák Erzsébetet kannibalizmussal vádolták, amelyek szerint a nő a bebörtönzött lányok testéből, evett.
A legendák szerint az egyik lány fésülködés közben meghúzta a haját, mire Erzsébet pofon ütötte. A lány vére Erzsébetre fröccsent, amitől úgy érezte az asszony, hogy szebb lett a bőre. Erre megölte a szűz lányt, megfürdött a vérében. Ez után már módszeresen hozatta a szüzeket, kegyetlen kínzásoknak vetette alá őket, megkorbácsolta, megcsonkította, majd lábuknál fogva felakasztotta és vérüket folyatta. Sőt ivott is a vérből, kezdetben arany serlegből, később már egyenesen testükből. Amikor a környékbeli lányok elfogytak, akadémiát létesített a kastélyban női szeretőjével, az ide küldött lányokkal hasonlóképpen végzett. Az állítások szerint elfogásáig hatszáznál is több áldozat vére száradt a lelkén.
Az egész 1602-ben, Trencsénben kezdődött: sok fiatal lány dolgozott cselédként a csejtei várban. Ám egyszer csak elkezdtek eltünedezni, és erre a vár egyedül élő úrnőjének kegyetlenségéről kezdtek el keringeni a pletykák. De volt itt még elég sok cifra történet az ördöggel való közösüléstől kezdve a kannibalizmusig szinte minden, amit a fantázia szülni tudott. Egyesek azt terjesztették, hogy már nemcsak a parasztlányokat tette el láb alól, de a környékbeli nemesi kisasszonyokra is rávetette magát. Nádasdy halála után csak rosszabb lett a híresztelések tekintetében, ami nem is csoda, hiszen egy egyedül élő asszony akkoriban mindig gyanúsnak számított.
Hat éven át egyre dagadt a botrány. II. Mátyás magyar király kénytelen volt kivizsgáltatni az ügyet. Thurzó Györgyöt bízta meg, aki 300 tanútól gyűjtött be szörnyűbbnél szörnyűbb vallomást A rémtetteket, melyekkel Báthory Erzsébetet megvádolták soha senki nem bizonyította, sőt, az eljárás végén ítélet sem született.
A vádlók nem kevesebb mint 650 áldozatot tulajdonítottak az asszonynak, akit mindenféle bizonyíték nélkül, pusztán a szóbeszéd nyomán bűnösnek bélyegeztek. Thurzó György végül 80 lány haláláért vonta felelősségre Erzsébetet. Többszörös gyilkossági vád alapján indult meg a nyomozás, amelyről Báthory Erzsébet semmiféle tájékoztatást nem kapott. Az ellene folyó vizsgálatról, tanúvallatásokról idővel persze értesült, de ez mit sem változtatott megszokott életvitelén. Ugyanúgy intézte a birtokai igazgatását, a sárvári rezidencia aktuális felújítását, és még az őszi pöstyéni fürdőről sem mondott le. Kedvenc szobalánya mesélt sokat a fejleményekről, amiket itt- ott hallott. Megtudta tőle azt is, hogy az állítólagos bűncselekményeket több tanú kierőszakolt vallomásával igyekeztek alátámasztani. Majd elmondta azt is, hogy a „tanúk” a koholt eljárást követő néhány napban mind elhunytak, lefejezték vagy megégették őket.
Thurzó György nádor vezetésével a tanúk meghallgatása 1610 márciusa és 1611 júliusa között folyt, összesen 317 embert hallgattak ki. Az első vallomásokban még csupán egy-két megfenyített szolgálóról esett szó, majd mikor a történtek híre elterjedt, megjelentek az egyre durvább történetek is. Egy parasztlány például azt vallotta.
– Legalább 650 megölt lányról tudok! – a tanúk mind kegyetlenebb kínzásokról számoltak be.
Nem csoda, hisz őket is kínvallatásnak vetették alá. Megkínozták Erzsébet állítólagos segítőit, akik tényleg saját tapasztalatukat oszthatták volna meg. A kínzások hatására persze mindent “bevallottak”, amit csak kívántak tőlük, A legtöbb tanú csupán hallomásból, a pletyka útján értesült a rémtettekről. Akik konkrét tényeket is említettek, mindössze annyit mondtak:
– Hát voltak halálesetek, és a szolgálók közül néhányat valóban megfenyítettek. – mint minden nemesi, főúri udvarban akkortájt.
A tanúvallomások alapján mindössze nyolc titokzatos haláleset azonosítható Báthory Erzsébet környezetéből, ami a korabeli fegyelmezési szokások és egészségügyi viszonyok ismeretében nem tűnik kiugrónak.
Báthory Erzsébet elgondolkodott a fejleményeken, és1610 augusztus végén magához hívatta az ügyvédet.
– Végrendeletet szándékozom írni! Gyermekeimre hagyom vagyonomat. Mind az apai, mind a saját vagyonomat három gyermekemnek adom. Bármely vármegyében van is a birtok, mind három felé osztassék! És a később rokonaimról rám szállandó vagyont is három felé kell majd osztani! Ékszereimet szintén három felé kell osztani! Én a javukra ezennel mindenről lemondok. Egyúttal itt tiltakozom az engem ért vádak ellen. – és remélte, hogy valaki foglalkozni fog vele.
Sikerrel nem járhatott, hiszen még csak meg sem hallgatták. 1610 szeptemberéből már egyre többet lehetett hallani a Báthory Erzsébet ügyében folytatott kihallgatásokról. És Erzsébet ettől a naptól kezdve még inkább magába roskadt. Napokig ült az ablaknál, és csak nézett ki a semmibe. Meg se hallotta, ha szóltak hozzá, teljesen bezárkózott. Lányai többször meglátogatták, és kérték, hogy menjen velük a birtokukra, mozduljon ki egy kicsit. De ő nem volt hajlandó kilépni a házból, mintha várna valakit, talán egykori szerelmét, a parasztfiút. Nem lehetett tudni, mert nem szólt egy szót sem. Az állapota egyre romlott, már igencsak megháborodott. Néha beparancsolta a szolgáit, és szépítkezni kezdett, minden féle kenőcsöt magára kent, fiatalnak akart látszani, ha eljön várva- várt gyerekkori szerelme. Ijesztő volt az állapota. Ha a szolgálói nem tettek valamit a kedvére, ütötte, verte őket. Aztán világosabb pillanataiban ajándékokkal halmozta el őket, bocsánatukat kérve.
Eközben Mátyás alattvalói egyre uszítgatták az uralkodót a Báthory család ellen. Tudatták vele, hogy a hatalmas vagyon birtokosa megőrült, az unoka öccse, Gábor egyre az uralkodó ellen szervezkedik.
Mátyást érdekelni kezdte a dolog, igazán szép lenne, ha e hatalmas birtok a császári vagyont gyarapíthatná.
– Aztán van- e elegendő bizonyíték Nádasdyné ellen? – kérdezte, azt remélve, hogy a válasz kedvező lesz.
– Van, bizony, felség! Évek óta gyűjtjük lajstromba van véve minden bűne. – mondta sunyi módon az áruló alattvalója. – erkölcstelenek, és gonoszok a Báthoryak. Nem méltók ekkora vagyonra. El kell kobozni tőlük!
Végül a császár megadta magát.
– Indítsunk vizsgálatot! Aztán meglátjuk. – mondta bízva az igazságban.
A csejtei várban rajtaütés szerűén jelentek meg hivatalnokok és katonák 1610 december 29-én, de ők sem találtak egyetlen helyet vagy tárgyat, amely több száz leány meggyilkolását bizonyította volna. A vizsgálat tehát lényegében sikertelen volt, a per be sem fejeződött, és ítélet sem született.
Érdekes módon azonban a legtöbb vád csupán hallomásból származott, Thurzó és a két vő egyetlen épkézláb szemtanút sem tudott felmutatni, a megkínzott „tanúk” pedig sorra haltak bele a vallatásokba. Nem volt semmi a vád kezében, ami egy tisztességes, nemesasszonynak kijáró perben megállta volna a helyét. Ráadásul abban az időben még az a nemes is csak pénzbüntetésre számíthatott, aki dühében megölte egy szolgáját, így Thurzó a legegyszerűbb módszert választotta: hatalmát arra használta, hogy húzza-halassza a tárgyalást, egyértelműen Erzsébet halálára játszva. Erre meg is volt minden esély, az asszonyt ugyanis tulajdonképpen élve befalaztatta.
A nádor jelentése szerint „tetten érték” őt. A várban a vallomások szerint megkínzott és haldokló áldozatok testét találták, amit valószínűleg Thurzó emberei intéztek el, így Báthory Erzsébet bűnössége nyilvánvalónak tűnt. Január elején aztán megkezdődtek a lefogott szolgák kínvallatásai, akik mindent beismertek. Az meglehetősen egyértelmű, hogy Báthory Erzsébet perében mai és akkori szemmel nézve is sok furcsaság figyelhető meg. A korban teljesen megszokott eljárásnak tekinthető, hogy a kihallgatás kínvallatás révén történt: gyakran még akkor is így jártak el, amikor a tanúk vagy vádlottak amúgy is együttműködtek volna. Nem csoda tehát, hogy a szolgák vallomásai tökéletesen igazolták a vádakat. Érdekes viszont, hogy a vád három koronatanúját, vagyis Báthory Erzsébet három legbelsőbb szolgáját a január 7-én kelt ítélet levelet követően röviddel kivégezték, vagyis további vizsgálódásra a legfőbb tanúk esetében már nem nyílt lehetőség. Az is feltűnő, hogy a legfőbb vádlottat, Báthory Erzsébetet egyáltalán nem hallgatták ki.
A belső szolgákat azonnal halálra ítélték, és kivégezték. Báthory Erzsébetet pedig a nádor arra ítélte, hogy a csejtei vár egyik ablaktalan szobájába falazzák be, hogy ott elevenen elrothadjon. Csupán akkora nyílást hagytak, hogy táplálni tudják az asszonyt. Nem csoda, hogy nem élt túl sokáig: 1614. augusztus 21-én hunyt el. Birtokait addigra már fölosztották két veje és kiskorú fia között.
A per „visszásságai” még a kor joggyakorlatában is egyértelműen törvénytelennek tűntek. A legfőbb vádlottat, a nemesi rangú Báthory Erzsébetet egyértelműen ki kellett volna hallgatni, hiszen az 1606-ban megkötött bécsi béke értelmében nemesi származású személyt nem lehetett elítélni úgy, hogy nem hallgatták ki. Az eljárást vezető Thurzó György nádor más esetekben világosan és egyértelműen alkalmazta ezt az alapelvet. Feltűnő az is, hogy Báthory Erzsébetről nem született önálló ítélet: egyszerűen a nádor parancsára falazták be a csejtei vár ablaktalan helyiségébe.
II. Mátyás jelentős összeggel tartozott Nádasdy Ferencnek, a király azonban nem volt hajlandó megadni az adósságot az özvegynek – így abban a korban nem épp szokatlan megoldásnak tűnt koholt vádak alapján halálra ítélni Báthorit. Ráadásul a törvények szerint halálbüntetés esetén a király el is kobozhatta a bűnös igen jelentős méretű földjeit.
Maga a király, II. Mátyás is többször sürgette a nádort, hogy indítsa el végre a pert. Erre azonban nem került sor, mert Thurzó György különféle ürügyekkel addig húzta-halasztotta a per megindítását, amíg Báthory Erzsébet végül meg nem halt a befalazott odúban. Elképzelhető, hogy a nádor pontosan tudta, hogy az általa összehordott tanúvallomások nem lettek volna elegendőek az elmarasztaló ítélethez. Ettől joggal tartott: a több száz, gyakran kínvallatással kicsikart tanúvallomás zömében közvetett, hallomásból származó információkat tartalmazott. Ráadásul szigorú parancs volt arra nézve is, hogy Báthory Erzsébettel senki ne érintkezhessen.
Az eljárást maga II. Mátyás kezdeményezte, és Thurzó György nádor folytatta le, aki munkáját Báthory Erzsébet váratlan letartóztatásával kezdte meg. A fő indíték a hatalmas Báthory-vagyon megszerzése volt.
– Felségednek kell a hatalmas Báthory vagyon. A császári ház érdeke ezt kívánja. –sulykolta egyfolytában Thurzó Mátyásnak e szavakat.
de sokat nyomhatott a latban Thurzó és a Báthoryak személyes rossz viszonya is. A letartóztatás után mindenesetre a király helyettese és a királyi tábla vizsgálatot indított az asszonynak tulajdonított gyilkosságok ügyében, akit ezután haláláig egy befalazott szobában őriztek.
A grófnő élete hátralévő négy évében senkivel nem tarthatott kapcsolatot, csupán ételt adtak neki, így aztán 1614-ben már elborult elmével érte őt a halál. Pedig bizonyíték van arra, hogy Báthory Erzsébet odaadóan gondoskodott szolgálóiról, iskolát működtetett, miközben szegény sorsú nőket és özvegyeket látott el. Természetesen ezen jótetteket is ki lehet forgatni úgy, hogy mögöttük megláthassuk a szadista gyilkosnőt. Báthory grófnő minden valószínűség szerint egy sanyarú sorsú, magányos vidéki özvegy volt, akiből, befolyása és gazdagsága folytán, aztán minden idők egyik legkegyetlenebb gonosztevőjét kreálták.
Akik azzal vádolták Báthory Erzsébetet, hogy szüzek vérében fürdött egy tudományos tényről elfeledkeztek: a vér perceken belül megalvad, így nehezen tudott volna a grófnő vérben fiatalodni. Ebben az időben a nagyurak körében teljesen természetes volt, hogy valaki megölte a szolgáját, ha az földühítette őt. Ilyenkor legfeljebb kártérítést kellett fizetnie.
A jobbágylányokat nem azért hozatta Báthory Erzsébet Csejthe várába, hogy ott kínozza és megölesse őket, hanem Európa első leánynevelő intézetét működtette a vár falai között. Ez azért nagy különbség a legendák és a valóság között. És a leánynevelő intézet mellett a grófnő kórházat is fenntartott kastélyában, ahol a török elleni háborúk sebesültjeit és járványok áldozatait ápolták.
Senki sem akadt, aki a rémhírnek útját állta volna, így alakult ki egy olyan kép az asszonyról, aminek szinte semmi köze sincs a valósághoz. Nincs bizonyíték sem egyetlen rémtettére, sem az ártatlanságára.
Máig nem tudni pontosan, csak sejteni lehet, hogy ki akarta ennyire Erzsébet halálát és birtokát, kinek állt érdekében, hogy évszázadokra besározza a nevét.
Az azóta készült filmek, könyvek számítógépes játékok, színdarabok tovább növelték a vérszomjas, kegyetlen magyar nemesasszony köré épített legendavilágot, amiből máig nem tudott kitörni, ugyanúgy, ahogy a csejtei vár falai közül sem. Az ármány, a babona, a gonoszság áldozata lett.
Készült a halálra: azon az éjszakán egyházi énekeket énekelt hosszan és imádkozott.
„Sötét a börtönöm, rémekkel van tele!
Hajam is szöggé vált, dohos a kenyerem!
Nem láttam én embert már négy éve talán,
Hitemet nem hagyom, jöjjön hát a halál!
De a vádakban bűnös én mégsem vagyok!
Esküszöm Istenre, hogy ártatlan vagyok!
Bűnben én nem éltem, csak jót cselekedtem.
Uram, irgalmazz, kérlek fogadd lelkemet!”
„És párnáját a lába alá helyezve aludt el örökre – olyan pózban, ami sok főnemesi sírkövön megfigyelhető„.
Csejthét 1611. október 8-án felosztották az örökösök, Nádasdy Pál és Zrínyi Miklós (Nádasdy Anna férje) között
1614. augusztus 8-án Nádasdy Katalin férje, Homonnay Drugeth György is megkapta Nádasdy Páltól a csejtei örökrészt.
1616. március 9-én Nádasdy Pál és Homonnay Drugeth György felosztották egymás között a csejtei uradalmat. Egyikük sem lakott itt, csak néha látogattak a birtokra.
*A történelmi események forrása az internet
*Versidézet saját szerzemény
.