A falon függ egy régi, néma kard,
pengéjén halvány múltak fénye ég,
nem csillog már, mint harcok hajnalán,
de súlya őrzi minden esküjét.
Markolatán megkopott az érintés,
bőrbe régi kezek melege szunnyad,
kik hittek benne: igaz ügyért élni,
de békében a szenvedély elhamvad.
Nem a vér mesél róla, hanem az idő,
mely az élét lassan csönddé tompította,
s a falra téve őrzi azt a percet,
mikor bátor kéz igazságért ragadta.
Most némán függ, s a por lepi vállát,
mint őrt, aki végül álomra hajolt,
de bennem suhan egy tiszta ígéret:
élni úgy, ahogy egykor az eskü szólt.