Földig érnek a felhők,
én meg csak nézek az égre,
félve a vízszakadástól, félve világtól,
tanultam-e eddig bármilyen hibámból?
Tanultam-e Tőled, egy bölcselet-virágtól?
A Napot kerestem,
nem volt kékre festve az ég.
Nem szakadt le mégsem a víz,
Megtaláltalak!
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
