Mécs Gábor (Hermész): Kövirózsa

Hajnalodik. Mintha álmodtam volna,
mi is vagy te abban a sorban,
melyek életem köveiből állnak?
Vigyáznak, vigyázol, a szónak
itt kevés ereje van, sarokkő rózsája,
mi kinyílik, megtapad egy kőéleten,
Leveles zöldre színezted a szürkét,
meggyökerezni tudtál, s az estét
napos délelőttre tettél, mint végzetem.
Csoda vagy. Szürke, megkopott
bazaltra, mit az idő foga, repedések,
eső, viharok koptattak szabálytalanná.
Szörnyen lepusztult a zavart múlttól.
Nem, nem válik egy szürke kő arannyá,
de drágább lett, amint rajta virultál.
Ám amint kivirultál, bársonyos, erős
levélkéid közt nyíltál, élénk pompa
voltál egy pusztuló kövön,
s a bazalt gránitnak, márványnak
hitte, és kihúzta magát.
Már csak moha borítja. Végül is,
élet a moha is, de nem gyönyörű dísz,
a sötétzöld takarótól
már nem látszik a kő.
tovább repedezik, porlásra ítélve.
Hová lettél kis virág?
Erősebb voltál a kőnél.
Sorsod nem puha föld, ám talán
színezel sziklát valahol, s a bazalt
mindig emlékezni fog rád!

További bejegyzések