Mátrai Stella: A láthatatlan szerelem

     Mindig hangos volt és közkedvelt. Pont nem olyan, mint én. Ha egész nap el kellett volna viselnem, biztos, hogy „felmondok”, sulit váltok. Szerencsére csak napi 6-7 órában kellett elviselnem a pökhendi, teljesen kielégült, egocentrikus fejét. Neki minden ment, akkor is, ha nem. Simán meg tudott győzni mindenkit, hogy neki valóban minden megy.
Emlékeztetett a gömbhalra. Ha bestresszelt, ő is álcázta magát, és nem is látszott rajta a stressz. Csak én láttam. Elkezdte hülyén pödörni a haját, néha, ha senki nem figyelte (ő csak azt hitte, hogy nem, de én láttam) rágta a körmét a hüvelykujján. Dús göndör haját fülig érőre növesztette. De hülyén néz ki. Nem is áll neki jól. Egy fiúnak legyen rövid haja. Édesapám mindig ezt mondta. Na meg azt is, hogy egy férfi legyen férfi.
     Azt hiszem benne túl sok férfi volt. (Nem apámban. Egyébként benne is, csak máshogy.) Szóval annyira férfi volt már 17 évesen is, hogy a gimi folyosóján a lányok körmérkőzést rendeztek minden szünetben, hogy a közelébe férkőzzenek.
Én a nagyszünetben a barátnőmmel narrátorosdit játszottam, ami róla és a pillangólányokról szólt. Minden nagyszünetet végig röhögtünk, olyan jól sikerültek ezek a narrációk. De David Attenborough filmet is forgathattunk volna a domináns hím és a nőstények címmel. Bár az állatvilágban nem a nőstény kezdeményez. Minden nagyszünetben ez a műsor ment. Az egoja egekben volt, és senki sem rángatta vissza a földre. Inkább adták alá a lovat.
     Soha nem bírtam az ilyen embert. Soha. A szüleim egészen korán elkezdtek az életre nevelni. A földön járok. Tök átlagos vagyok. Na, jó. A fantáziám talán nem átlagos. Ezért is tudtam elképzelni néha őt valami csodás élőlénynek, aki csak azért jött a bolygóra, hogy meghódítsa. Nem. Valójában a hatalmas fantáziám sem segített abban, hogy ne legyen hányingerem, ha a közelembe jött.
     Én ezt annak tudtam be (mármint a hányingert), hogy mennyire más, mint én, és néha már az agyamra ment a tökéletessége. Vagy arra gondoltam, hogy valamiféle sugarat bocsájt ki, vagy negatív energiát magából, ami miatt ilyen hatással van rám.
     Úgy vizsgáltam, mint valami földönkívülit. Annyira más volt, mint én. Ő a sportot szerette, én a zenét. Matekból nagyon jó volt. Engem a matekkal ki lehetett volna kergetni a világból. Már három éve egy osztályba járunk, de szerintem a nevemet sem tudja. Bezzeg az ő nevét az egész iskola fújja.
     Felháborító, hogy ez a véglény ennyire népszerű. Neki elé egy mosoly, és mindenki kedves hozzá. Na, én hiába mosolyogtam a matektanárra! Igaz mosolyogva írta be nekem a kettest, tehát visszamosolygott, de nem erre számítottam. Talán adhatott volna egy új esélyt a következő matekórán a javításra. Neki javítani sem kell semmiből (mármint nem a matektanárnak). Ő a Mr. Tökéletes.
Biztos, hogy van gyenge pontja. Mindenkinek van. Napról napra kezdtem rájönni arra, hogy túl sok időt tölt Mr. Tökéletes a fejemben. Kezdtem aggódni. Én, aki ki nem állhatja ezt a fajta embertípust, miért is foglalkozom vele?
     Irodalomórán párban kellett dolgozni. Na, kit kaptam párnak? Persze, hogy őt. Az egész órát a mosdóban töltöttem, annyira hányingerem lett. Szerencsére foghattam a vírusra. Többen is hiányoztak vírus miatt az osztályból aznap. Engem ez a véglényvírus kapott el. Aggódom.
     Mi van velem? Nem ismerek magamra. Az nem létezik, hogy ez a kákabélű beköltözött a fejembe. Két nap „szabit” vettem ki. A vírusra fogtam. Otthon gondolkodás nélkül elhitték. Volt két napom, hogy helyre rázzam magam. Segítségül délutánonként a barátnőm is átstartolt hozzánk. Úgyis hozta a leckét, így kihasználtam és gyors véleménykutatásba kezdtem.
     A „mélyinterjún” a következő kérdéseket tettem fel a barátnőmnek: Hogyan viselkedem Mr Tökéletes közelében? Mennyire változtam meg az utóbbi egy hónapban? Viselkedem-e furcsán mostanában? Milyen gyakran beszélgetek róla?
A válaszok megdöbbenőtek voltak. (Mármint a barátnőm válaszai). Kaffka: Átváltozás című műve jutott eszembe. Vagy csak elkapott a pillangóhatás, mint azokat a lányokat körülötte.
Arra gondoltam, hogy ő egy fertőző betegség és minden lány elkapja. Forgott velem a szoba, le kellett ülnöm.
– Te szerelmes vagy!- kiáltott fel a barátnőm.
     …Úgy éreztem, hogy beszippant a fotel. Úgy mentem össze a saját szememben, mint még soha. Micsoda csalódás ez! Pont belé? Egyáltalán ez, hogy történhetett? Pánikszerűen próbáltam keresni a válaszokat, de a barátnőm, csak azt mondta, hogy a szerelem nem magyarázható semmivel, mert náluk a szomszéd nénibe szeretett bele egy 15 évvel fiatalabb férfi, és már oda is költözött a nénihez.
     Na ez nem szerelem, ez kihasználás. Gondoltam. Milyen ciki ez, hogy 50 évesen nincs hol laknia a férfinek, és kell egy fedőkapcsolat, hogy lakjon valahol. Nagyon a földön járok, éppen ezért nem értem ezt a véglényeffektust nálam. Alapelvem az, hogy aki mindenkinek kell, az már nálam nem jöhet szóba. Miért? Tételezzük fel, hogy megkapom, enyém lesz, „forever together”. Naiv az az ember, aki azt gondolja, hogy MR. Tökéletesre nem hajt majd a fél világ akkor is, ha már van barátnője. Tudom-tudom, ha szeret, akkor nem kell neki más. De ez a fajta szerintem csak magát szereti. Tehát gyorsan ki kell törölni az elmémből.
     Ma odajött hozzám a folyosón és megkérdezte, hogy jobban vagyok-e már. Mit érdekli? Már megint hányingerem lett, ahogy megállt mellettem. Ez már mindig így lesz? Ja! Már nem kell pirosító sem. Legújabb tünet, hogy rákvörös leszek a közelében. Nem, nem egyszerre, hanem foltokban. Nem tudom, mi jön még…
     Megfigyelés, hogy ezeket a tüneteket nem tudom irányítani. A célszemély mellett, és vele szemben, illetve a közelében jelentkeznek ezek a megmagyarázhatatlan tünetek, és amilyen gyorsan jönnek, olyan hamar el is múlnak, amint a célszemély látóhatáron kívülre kerül.
     Már nem láthatatlan a szerelem. Mindenféle tüneteim vannak. Ez olyan, mint egy betegség. Gyanítom, el fog múlni. Egyszer…
…Ma elhívott moziba. Kinyögtem egy igent, de sem az előtte részre, sem az utána részre nem emlékszem a párbeszédből. Azt hiszem meg fogok halni a moziban egy kicsit.
     Fogalmam sincs, hogy miről szólt a film. Ez a láthatatlan szerelem megtestesült. Minden, ami nem vagyok, az ő. Járunk. : )