Marton Virág: Vihargyermek

Éji felleg dobott engem le,
villám volt a lajtorjám.
Auróra ringatott, bíbor köntöse
suhant kórház folyosóján.
Nem kértek, de lélegzem,
szívem foltját bevarrták.
Lettem a világ gyermeke –
pitypang, s nem rózsaszál.
Ereimben a világ vére,
nyughatatlan sarkall már:
hív az élet, és átölel:
rikolt tó felett sok sirály.
Szomjazom így a létet,
megyek, hova hajt a vágy.
Mindenütt otthont lelek:
Nekem a Föld kis hazám.