vonzza szemem női lényed
az ihlet figyel Tégedet
betű-hó hull a lábadra
ott szánkózik a képzelet
blúzod alatt a dombokon
buzgón sétál fantáziám
ösztöneim spontán mérik
merre mutat a vers-irány
két lapátnyi ábrándozást
még ráteszek az álomra
s szoknyád alatt mély vallomás
elszállít vágy-fővárosba
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
