néha a lelkemmel játszik
verslábban ő a vashuzal
belőle nem lesz már másik
a fény múlik a sors fukar
nádasokban s rímbokrokban
lesem a Kölesér-parton
s bár a vég mindenben ott van
kezemben a létet tartom
új Toldik nagy buzgalommal
arcomra ráncokat ásnak
s feszes évek udvarolnak
a lógó hasú múlásnak
ha sok témát összehordok
nyelvünkben érzem a veszélyt
csikorognak a szó-porcok
egyre kopottabb a beszéd
Arany János bennem játszik
helyre rakja pár énekem
belőle már nem lesz másik
de a szelleme végtelen
