Zenélnek a fekete, kövér kövek;
talán sírnak,
amikor a víz végigsimítja testüket,
talán dalt énekelnek,
szirénhangon szólítja mind a partot,
amely a másodperc töredékére
kitárja
karját a víz felé,
de ők, kő és part
soha nem lehetnek egymáséi:
ez az óceán törvénye,
amit titokban hallgattam ki esténként.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
