M. Karácsonyi Bea: Dulcinea mutatványok

A reggel szárnyára ülök.
A csöndcseppek zuhogó
nappallá érnek.
Zsong-bong a tükörfényű magamutogatás.
Az árnyékomban öltözöl fel,
míg más nők árnyékában kivirulsz,
rózsaszirmokat szórsz,
ha haza érsz,
nézem, ahogy egy árva szirom konyhalány-kezemre hull,
és mintha mindegy lenne,
kifeszíted szám,
a tiéd már tátva,
enni akarsz belőlem.
Azt mondod meghíztam,
pedig csak lédús barack a lelkem,
azt mondod buta vagyok,
de értem sóhajaid morzéjét.
Combjaim találkozása
föld, folyó és tó,
maradék Gilgames eposz,
hittel ver meg és bűvöl szemem,
boszorkány-macska lakik bennem,
és nővérem a többi nő.
Bármilyen mocsokba is taszítasz,
reggelre szűzi kendővel ébredek.