Lövei Sándor: ÖRÖMÖT ÉS HIBÁT

Nélküled én
zárvány vagyok kőben
kidobva a múló időben
parton mosott kőben
kővé vált csiga
lett elhagyott testem otthona.
Arra visz a szél
amerre sodornak a vizek,
néha kivet az ár,
fullasztó szárazság vár.
Hogy hol találsz meg egyszer
nem tudhatod soha
a múló évszakok mostoha szakadékai
elnyelnek
s ahol a föld tetejére emelnek
talán egy lélek se él,
mire hozzád elér kőbe zárt apró testem
lehet hogy nincs is aki megszülessen,
s engem felemeljen a parton,
s legyek dísze egy balkon nyugalmának,
ahová ezer év alatt elsodort
a szeszélyes világ
nem lesz aki bennem találjon
örömöt és hibát.