Lovas Sz. Judit: A tegező inas

A fényt én másképp értékelem,
úgy kerülöm ki, hogy lássalak benne,
én pedig olyan vagyok, mint egy
megszólítás, amit nem használtam

veled szemben soha, tisztelettudó.
Próbáltam már eltulajdonítani azt,
ami a tied, de nem sikerült és ez
megtanított rá. A tisztelet, szeretet

fontosabbak lettek, bár ez utóbbi
tesz kiszolgáltatottá. Este a kék-
fehér virágok közé óvatosan lépve
rejtem nyomait, annak, hogy e kettő

együtt van velem, hogy végrehajtom
parancsait. Nem kaptam elég időt
a szeretet kultiválására, minden
szépítés nélkül mondom, hogy

Mester, az időt úgy tépték ki belőlem,
ahogy ez a szó elhagyja a szám.
Bárcsak a múltban is mindent olyan
tisztán értem volna el, mint ahogy

veled szemben állok. A szándékom,
mint a jelenlétem itt, mulandó, de
tiszta, régi jó barátok, fák közé
szőtt árnyék az idő, amit aggodalommal
tölt el szívemen a hűség.

További bejegyzések