Keresés
Close this search box.

Likó Szilárd Balázs: Várjál, azt mondja a csaj

És akkor azt mondta,
hogy az én lelkemet nem viszi
el, mert én szélhámos vagyok
és valójában nincs is
tehetségem semmihez.
És akkor rájöttem,
hogy nem is kötöttem meg
az alkut, illetve nem úgy,
ahogy gondoltam,
mert az alku nem egyszeri
tranzakció, hanem
előfizetéses rendszer
és valójában életem minden
egyes percén vagy inkább percével
fizetek az egészért.
De miért is?
Hiszen teljesen haszontalan
és úgysem tudom mire használni,
ezt nincs mire elkölteni,
meg amúgy is végtelen.
És én akkor rád gondoltam,
tudom, nem ismerjük egymást
régóta,
de úgy érzem ez valami
különlegesnek a kezdete,
sőt, talán így kellett történnie
a dolgoknak és minden
értelmet nyerhet általad.
És akkor már nem is véletlen,
hogy kimentett a folyton
telítődő kamrából és nem fulladtam meg,
talán én magamat húztam ki,
mint a Harry Potter a harmadik részben.
Azt hittem a sötét miatt,
hogy még visszaaludhatok,
de az órámra nézve inkább kikeltem
és fura módon nem is ébredtem
szomorúan, sőt egészen energikus
és kipihent voltam
és tudtam, sőt már vártam,
hogy elmesélhessem neked
és, hogy majd te is mesélj.

További bejegyzések