Egyszerre születtem férfinak és nőnek
és ezt sosem értik
és sosem értem meg.
Nem vagyok ezért valamiknek
az összege, de a hányadosa sem.
Én én vagyok.
Én vagyok idebent és testem
mássága végett nem vagyok más.
Mindig a szemébe nézek
az éppen mellett elhaladó embernek
és ez most tűnt csak fel
egy kínos összenézés során egy lánnyal.
Csak most kezdem megérteni,
hogy keresem őket,
keresem magamat bennük
és azt, amiben mégiscsak
egyezhetek velük,
mindenkivel,
mert valamiben hasonlítok rájuk,
még ha azok nem is az
akárhányadlagos nemi jellegek.
Nem enyelgek, nem nyáladzom,
nem választom a haragot, nincs bennem méreg.
Passzív elszenvedője vagyok a történetnek,
amit nem értek.
Miért nem tombolhatok,
miért nem én vagyok az ’ostor’ jobbik végén,
miért nem tolonghatok
máshol, csak az utca szélén.
Miért nem őrülhetek, miért nem mással,
miért közöttetek és miért lánccal.
Miért terelnek a miért juhok,
vágóhídra miért jutok.
Ha egyszer felszabadulok én az égre esküszöm,
hogy annál kedvesebb forradalmat még nem láttatok.
