Likó Szilárd Balázs: NEZ

Sosem engedem el. Csak rá gondolok már.
Nem fogok tudni aludni,
mert rajta jár az eszem minden percben.
Véletlenszerű forgatókönyveket
találok ki a fejemben
és megindoklom magamban következményüket.
Csak rá fogok gondolni.
Már nem koncentrálok az egyéb dolgokra.
Nem is létezik más.
Az ő sajátságai járnak már a fejemben.
Az övéi és a még övébbjei.
Nem másoké.
Kizárólag rá gondolok.
Csak úgy eszembe jut a festményeim
vonalait vizslatva és
őt képzelem a metróablak tükröződéseinek
körülöttem üres helyére.
Mindig ő ugrik majd be a mozgólépcső
korlátjainak hibás illesztéseinél.
Már ő a fontosabb kettőnk közül.
Ez az egy gondolatom,
csak ez jár már a fejemben.
Örökké, örökkön-örökké minden
másról csak felé vezetnek a gondolataim
a továbbiakban.
Ha kiesne gondjaimból,
utána nyúlok és sosem eresztem el,
egyik fülemen be.
Nem jön más a helyére és ő sem fér ki.
Minden álmomban ott lesz.
Már ő az álmom.
Rá vágyódom és reá vágyom.
Gondolatban kísérletezek vele
és ha kell, kockáztatok.
Megragadom a hozzávezető
gondolatfonál első cérnáját
és felgömbölyítem.
Én leszek az, aki folyton gondol rá
és csak én, másra már nem gondolok.
Nem is fogok már gondolkozni,
ha nem róla van szó.
Csak rá akarok, csak rá szabad
és csak rá szeretnék már gondolni.
Innentől kezdve kitölti a rendelkezésre
álló teret a fejemben.
Elnyúlok a reggeli paplanon
hűlt helyét keresve,
és bámulom az ablakot, ahogy veri a késő kedd keserve.
Elképzelem vizes haját, mint rám tapad nevetve
és rá gondolok, megemlékszem róla
mindig minden este.