Keresés
Close this search box.

Likó Szilárd Balázs: Napsütötte falevél

Kint állok az utcán a harmadik kerületben.
A közelben van a Római-fürdő,
érzem a víz bepárlódásának hűvösségét
a délkeleti szélben.
A napsütötte falevelek
árnyékot adnak,
így nem égeti fejem
a delelő júliusi égbolt.
Óriás platánfák sorakoznak.
Érdekes, ahogy kérgük le-leválik
és szinte puhának tűnik
pucér kis törzsük.
Tetszenek.
Odalépek egyhez és átkarolom.
Akkora a test, hogy át sem érem.
Hiába vagyok két méter,
ő a méretesebb.
Hűvös és kemény.
A meleg képtelen beléhatolni
és ez meglep.
Különös érzés, rideg dolgot
ritkán ölel az ember.
Ahogy telnek a másodpercek
és egyre jobban szorítom,
olybá tűnik ő is meglágyul.
Ráhajtom fejem is.
Puha pofám dörzsöli, de szépen
rásimul az is egészen.
Nem gondolok semmire.
Kellemesen hűsít.
Mint egy inverz takaró:
én fedem be, s melegítem.
Észrevétlenül ereszkedik alá
két szemhéjam.
A nagy meleg hűsítő fája
reszketésben rázza vállam,
mikor felébredek.
Kerítés és a fél látképet
kitakaró öreg platán
tárul szemem elé és furán
érzem magam hirtelen.
Elengedem és körülnézek.
Szerencsére sehol egy lélek.
Meglegyintem a pólóm, s mintha
mi sem történt volna, továbblépek.
Indulván még rápaskolok egyet a fára.
Visszhangzik a tenyeremen,
de nem súg semmit.

További bejegyzések