Kiballagtok gondolatból és időből.
Ti, kik a képeken megőrzött megrögzött másaitokat
másoljátok minden áldott nap
ugyanabban a sorrendben.
Felhőbe emelkedett életetek,
de nem a klasszikus, hithű értelmében.
Már régóta mániája ez az embernek,
hogy örökkévalóvá váljon.
Réges-régen a rajzokban és festményekben
csak a kiváltságosok engedhették ezt meg.
Ma már minden áldott (vagy nem áldott)
ember képek ezreit őrizgeti magáról
valamilyen digitális formában.
Mindegyik kép egy időpillanat végtelenbe
kimerevített vászna,
amely nem gyűrődik,
nem avasodik
és nem pállik be.
Tökéletes.
Tehát minden ember a végtelenített
tökéletes mását őrzi olyannyira nagy becsben,
hogy már csak azokról ismeri fel önmagát.
Pedig ő nem olyan.
Nem tökéletes
és nincs kizárva az öregedés ártalmai alól.
Végül is már a tükörben sem ismer önmagára,
vagy csak nem akar.
Nincs folytonos felismerés, csak a pillanat.
Minden pillanat.
Tört képek sorozata az életünk.
Az enyém is, hiába fölényeskedem.
Képeim hiába néznek vissza rám,
nem én vagyok rajtuk.
Nem kellek én nekik,
és senki másnak sem.
Testem és lelkem nélkül is elegendő már
a képeket egymás mellé tenni
és az lesz az életem.
Kiballagok gondolatból és időből
és senkinek sem tűnik majd fel.
