Holdad útján, a napkorong peremén sétálsz,
hajnalt gyűjtesz kétfülű szatyorba,
hogy becsapd a későn menőket, és szétszórod éjszaka,
hogy árnyakkal távozzanak. Fény legyen a kanyarban.
Ha nem te, akkor az idő úgyis elmozdít öreg bútorokat,
s mögöttük mindig penészes sárga folt marad.
Lefested, székre ülteted az eget.
Dörögjön szépen csak idelenn.
Idétlenül koccanó poharak…
Valaki azt mondja,
valahogy kevesebb az utca.
Bezárkózva négy fal közé, mégis minden benne.
Egy helyet leporolsz a távozónak. Váll a polc.
Erős tüdővel fújd el újra az éjjelt,
s az érkezőt tisztán,
kedvvel engedd be világodba.
