Nagyon sokszor kérdezték már tőlem, hogy mit gondolok az irigységről, vagy csak annyit, hogy észre szoktam-e venni, amikor ezen emberi gyarlóságból kifolyólag düh, harag, netán gyűlölet fröcsög szerteszét.
Régebben igencsak sarkos megfogalmazásaim voltak a számomra érthetetlen jellemhibákból eredő érzelmi és lelki defektusokra. Az irigység, véleményem szerint, egyfajta beszűkült látásmódot feltételez olyankor, ha kizárólag a vágyott tárgyra, a megélt érzésre, képességre vagy bármi más olyanra fókuszál, ami mögött tisztességes produktum, kitartó és rengeteg munka, valódi rátermettség, képesség van. Olyan produktum, amely igazi értéket teremt, nem az öncélúság, a másokon keresztüli, elvtelen önmegvalósítás látszik megvalósulni. Korábban igen sarkos véleményem volt, de mára már átfogóbban próbálom értelmezni, megérteni ezeket a motivációkat, valami hasonlót érzek, gondolok az irigységről:-
Az irigység gyökerei mélyre nyúlnak, amelyeket legtöbbször a magasabb rendű érzelmek, és az értékek hiánya eredményez. Az irigység egyfajta vágyakozás, ami nem csak anyagi dolgokra vonatkozik, hanem a mások által képviselt értékekre, státuszra egyaránt. Az irigy ember nem képes elfogadni azt, hogy mások is rendelkezhetnek valami olyannal, legyen az bármilyen természetű valami: tárgy, képesség vagy bármi más, amit ő képtelen elérni, megszerezni.
Az irigy ember gyakran a mások sikereit kizárólag a véletlennek vagy a szerencsének tudja be, nem látja meg, az elért eredmény mögött mennyi kemény munka, kitartás és tehetség van, ami végül az irigyelt személy produktumához vezetett. Ha ezeket a tényezőket elismeri is, úgy gondolja, hogy neki ugyanaz jár, mondhatni alanyi jogon, anélkül, hogy bármit is tenne érte.
Az irigység rendkívül káros hatással van az egyéni kapcsolatokra, mert az irigy ember gyakran aláássa mások önbizalmát, boldogságát. Örömét leli mások sikertelenségében, boldogtalanságában, mindez pedig egy negatív spirálhoz vezet, amely többnyire vissza- és lehúzó erővel bír, amivel egy álladóan ismétlődő körforgásba sodorja önmagát és a környezetét.
Kétségtelenül nehéz megbirkózni az irigységgel, hiszen az irigy embernek előbb-utóbb fel kell ismernie, hogy a változás csak belül indulhat meg, amit egyedül ő indíthat el. Fel kell ismerje, hogy csak akkor tudja megtalálni a boldogságot, az elégedettséget, ha elfogadja a saját helyzetét, nem másokhoz viszonyítja folyton önmagát, az állandó összehasonlítási kényszerét végleg maga mögött hagyja. Ezért az irigy embernek új szemléletet kell kialakítania, amelyben a mások sikerének őszintén tud örülni, a saját hiányosságait olyan területeken fejleszti tovább, amelyeken valódi értékeket képes teremteni, ami végül a személyes elégedettségének az érzetéhez vezet.
Az irigység nemcsak az egyénre, hanem a társadalom egészére is hatással van. Hiszen, ha az irigységgel átitatott gondolkodásmódot terjesztjük, vagy teret engedünk a terjedésének, akkor az megakadályozza az egyének fejlődését, a közös célok elérését is gátolja. Az irigységet tehát le kell győzni, helyette a kölcsönös támogatást, a személyes inspirációt kell erősíteni! Csak így tudunk igazán harmonikus közösséget, boldog, sikerorientált embereket teremteni, akik valóban őszinte tisztelettel vannak egymás iránt az egyéni érdemek szerint.
Természetesen, az irigység mindig része lesz az emberi természetnek, de ez nem jelentheti azt, hogy természetes viselkedési formának tekintsük, ezzel legitimálva át kellene adnunk magunkat neki. Az irigység legyőzhető az egyén szabad akaratának a segítségével. Ha mindenki jobban elfogadná, átérezné a saját értékeit, lehetőségeit, akkor az irigység egyre kisebb szerepet játszana az életünkben. Nem válhatna motivációs erővé, ami gyakran meghatározó az emberi kapcsolatokban uralva mindennapjainkat.
Megjelent:
Varjú Zoltán – CSISZOLATLAN
DunapArt Kortársak
Paks, 2023.
