„Mert a lélek, amely halhatatlan és sok életet élt már, sok dolgot látott itt és a túlvilágon is, és mindent megtudott; így nincs abban semmi különös, ha valaki egyetlen dologra visszaemlékezve megtudja mindazt, amit az embernek tudnia kell.” – (Platón: Phaidón)
Γ
Az emberi elme egyik legnagyobb kihívása mindig is az volt, hogy megértse a világegyetem eredetét. Hogyan kezdődött minden? Mi volt a teremtés forrása? Mi célból keletkezett? A különböző kultúrák és tudományágak évezredek óta próbálják feltárni a kozmosz kezdetének rejtélyeit. Míg a tudomány egyre pontosabb válaszokat kínál a világegyetem kialakulásáról és szerkezeti felépítéséről, addig a vallás és a filozófia mélyebb, transzcendens kérdésekkel foglalkozik, melyek a lét értelmére és céljára fókuszálnak.
A gnoszticizmus, mint misztikus filozófiai irányzat, különleges választ kínál ezekre a kérdésekre, mivel a gnosztikusok a világot egy tökéletlen, sötét helynek tekintik, amit egy alacsonyabb rendű isten, a demiurgosz teremtett, míg az emberi lélek egy magasabb, isteni szférához kapcsolódik. A világegyetem ebben az olvasatban nem az isteni teljesség kifejeződése, hanem egy tökéletlen másolat, melyből az emberi léleknek ki kell szabadulnia.
Ezen tanulmány a világegyetem keletkezését a gnosztikus filozófia szempontjából vizsgálja, párhuzamba állítva a modern tudomány elméleteivel. A célja az, hogy feltárja a gnosztikus világkép alapvetéseit, és megértesse, hogyan kapcsolódhatnak ezek a mai tudományos kutatások eredményeihez. Miként értelmezhető a világ keletkezése egy olyan nézőpontból, mely elutasítja annak tökéletességét, és mi lehet a jelentősége ennek a mai, tudományos korban? Van létjogosultsága napjainkban?
A gnoszticizmus kozmogóniai alapjai
A gnoszticizmus kozmogóniája különbözik a legtöbb klasszikus vallásos teremtéstörténettől. Míg a monoteista vallásokban a világ teremtésének alapvetése egy isteni, tökéletes akarat eredménye, addig a gnosztikus kozmogóniában a teremtés kifejezetten egy „baleset“, egy hiba következménye. A világegyetem a plérómából (az isteni teljességből) ered, de nem közvetlenül az isteni létezés akaratából, hanem egy alacsonyabb szintű entitás, a demiurgosz teremtéséből.
A demiurgosz a gnosztikus mitológiában gyakran a keresztény Isten torz változata, egy olyan teremtő, aki bár létrehozta az anyagi világot, annak természete tökéletlen és hibás. A teremtés így nem ünnepelt aktus, hanem inkább egy tragikus esemény, ami elválasztja az emberi lelket az isteni szférától. A demiurgosz alkotta világ anyagi természetű, és az emberi lélek csapdába esik benne, míg valódi otthona a plérómában van.
A gnosztikus kozmogónia tehát két kulcsfontosságú elemet tartalmaz: a teremtés hibás voltát, és az emberi lélek isteni eredetét. A világ létrejötte nem a teremtő isten akaratának tiszta kifejeződése, hanem egy tökéletlen másolat, melyben az emberi lélek elveszett és szellemi ébredésre vár. Ez a nézet alapvetően különbözik a modern tudományos felfogástól, ami a világegyetemet objektív törvények és fizikai jelenségek összességeként látja, de központi szerepet ad az anyagi valóságnak.
Az anyagi világ: a tökéletlenség és sötétség szimbóluma
ÁLMODOM A FÉNYT
„Én azért élek, hogy annak, aki engem küldött, megvalósulhasson a szabadítása, és előmozdíthassam eme lehetőség beteljesülését.” – mondta Krisztus – mindegyikünknek ez a dolga. Nem tudhatjuk, miből áll az egész mű, amit Isten rajtunk keresztül végez, de lehetetlen nem tudnunk, hogy miben áll a mi részvételünk. – (Lev Tolsztoj)
֍
Még alszom ébren én is álmodom
a fényt
a sötétséget a színt és illatot
sodor felém a távolba tűnő hang
veri fel a némán hallgatag csendet
borítva rá halotti leplet a tájra
szorítva szájra cinkos hallgatást
a fájdalom
még alszom ébren én is álmodom
a fényt
a reményt a kínt és alázatot
kényszerít belém a dobbanó szív-
szaggató dallamot ver a taktus
ujjnyomát égeti bőrömre süt
billogot megjelölve önmagának
a fájdalom
még alszom ébren én is álmodom
a fényt
az ént a szépet és minden jót
kívánva neked színes éjszakát szép
álmokat belőle édes ébredést
megérkezést oda ahol mindig
fény borítja lelkemet nem űzi már
a fájdalom
még alszom ébren mégsem álmodom
a fényt…
A gnosztikus filozófiában az anyagi világ a tökéletlenség és a sötétség megtestesítője. E nézőpont szerint az anyagvilág létrejötte egy baleset vagy hiba eredménye, mely során az isteni teljességből (pléróma) kivált egy alacsonyabb isteni létező, a demiurgosz, aki megalkotta az anyagi univerzumot. Ez a világ azonban nem hordozza magában az isteni teljességet és fényt, hanem sötétségbe taszítva elzárja az emberi lelket az isteni valóságtól.
A gnosztikus hagyomány szerint a világ maga: illuzórikus természetű. Az anyagi világot a szellemi valóságtól való eltávolodás jellemzi, és az emberi lélek ebben a világban van fogva tartva. A gnosztikus szövegek ezt gyakran az emberi állapot tragédiájával párhuzamosítják: az emberi tudat és lélek bezárva érzi magát egy olyan világban, mely elrejti valódi lényegét és eredetét. Az anyagi valóság, melyet a tudomány oly nagy részletességgel vizsgál, a gnosztikusok számára csupán a teremtés torz és tökéletlen kivetülése.
Ez a nézőpont szemben áll a modern tudományos világképpel, mely az anyagi univerzumot objektív, mérhető és tanulmányozható valóságnak tekinti. A tudomány felfedezései, például az entrópia növekedése és az univerzum tágulása, rámutatnak arra, hogy az anyagi világ idővel egyre rendezetlenebbé és káoszossá válik, de ezek a folyamatok, kizárólag a fizikai törvények alapján érthetőek meg csupán. Ezzel szemben a gnosztikus nézet az entrópia növekedését és az univerzum tökéletlenségeit a teremtés alapvető hibájának látja. A gnosztikusok számára a tudomány által vizsgált világegyetem nem más, mint egy illúzió, ami elvonja a figyelmet a valódi, szellemi valóságról. Az anyagi világ nem hordozza magában a végső igazságot, hanem egyfajta börtönként jelenik meg, ahonnan a léleknek ki kell szabadulnia. Ebből a szempontból az anyagi világra vonatkozó tudományos ismeretek sem vezethetnek el az igazsághoz, mivel azok csupán a valóság felszínét, a létezés anyagi megjelenését vizsgálja, és nem érik el az isteni teljességet.
A modern tudomány és a teremtés kérdése
A tudomány az elmúlt évszázadok során egyre pontosabb modelleket alkotott a világegyetem keletkezéséről. A jelenleg elfogadott elmélet, a „nagy bumm” (Big Bang), azt sugallja, hogy az univerzum körülbelül 13,8 milliárd évvel ezelőtt egy rendkívül sűrű és forró állapotból indult el, majd azóta folyamatosan tágul. Ez a folyamat lehetővé tette a galaxisok, csillagok, bolygók és végül az élet kialakulását. A kozmológia és az asztrofizika révén a tudósok képesek visszakövetni a világegyetem történetét a kezdeti állapotig, de a teremtés valódi okát és célját nem tárják fel. Ezzel szemben a gnosztikus teremtéstörténet más megvilágításba helyezi a világ keletkezését. A nagy bumm gnosztikus értelmezése szerint az anyagi világ létrejötte egy olyan esemény, mely eltávolítja az emberi tudatot az isteni forrástól. Magyarán az ő olvasatukban a demiurgosz teremtése egy hibás kísérlet volt arra, hogy utánozza az isteni valóságot, de ennek eredménye egy tökéletlen világ lett. A nagy bumm gnosztikus olvasata tehát nem az univerzum csodás kezdetének pillanata, hanem egyfajta kozmikus tragédia, ami a szellemi világ összeomlásához vezetett.
A modern tudomány ugyanakkor egyre inkább felismeri, hogy a világegyetem számos jelensége, mint például a kvantumfizika vagy az idő természetének rejtélyei, nem magyarázhatóak meg pusztán az anyagi világ törvényei szerint. Egyes tudósok és filozófusok felvetették, hogy a tudatnak vagy az információnak alapvető szerepe lehet a világegyetem szerkezetében. Ez az elképzelés bizonyos pontokon közel állhat a gnosztikusok által hangoztatott nézetekhez, miszerint a szellemi valóság anyagon túli képességet hordoz, és az emberi tudat képes lehet a világ mélyebb szintjeinek megértésére.
Az ember helye a világban
Δ
„Az emberi lélek célja az, hogy megtalálja az igazságot és bölcsességet. Az igazi tudás nem az érzékelhető világban rejlik, hanem az ideák világában, amelyhez az emberi lélek vissza kell, hogy találjon.” – (Platón – A lakoma)
A gnosztikus világkép szerint az emberi lélek magasabb rendű, mint az anyagi világ, melybe a demiurgosz teremtette. Az emberi lények a szellemi valóság egy darabját hordozzák magukban, amit a gnosztikusok szikrának vagy isteni szellemi részecskének neveznek. Ez a szikra azonban csapdába esett az anyagi testben és világban, és csak a gnózis, vagyis a belső tudás révén szabadulhat meg.
Az emberi lélek sorsa tehát kettős: egyrészt része a teremtés tökéletlen anyagi világának, melyben szenved, másrészt azonban emlékeznie kell arra, hogy valódi otthona az isteni teljességben, a plérómában található. A gnosztikusok úgy vélik, hogy az ember feladata az, hogy felébredjen ebből az illúzióból, és visszatérjen az isteni forráshoz. Ez a visszatérés azonban nem lehetséges a tudományos ismeretek vagy a külső világ vizsgálata révén, hanem kizárólag a belső megvilágosodás, a gnózis által érhető el.
A modern tudomány más megvilágításban tekint az ember helyére az univerzumban. Az evolúciós elmélet szerint az ember az élet hosszú folyamatának eredménye, melynek során az egyszerűbb életformákból összetett és intelligens lények fejlődtek ki. Az asztrofizika szerint pedig az emberi faj egy hatalmas, táguló univerzumban él, melyben csupán egy apró bolygón létezik egy hatalmas galaxis egyik szegletében. Az emberi lét tudományos szemszögből véletlenszerű események sorozatának eredménye, ami a természet törvényei alapján jött létre.
Gnosztikus szemszögből azonban az emberi tudat nem véletlen esemény, hanem egy isteni szikra, mely célja a visszatérés a teremtésen túli isteni valósághoz. A modern tudományos elméletek, különösen a kvantumfizika, egyre többet foglalkoznak a tudat és az anyag közötti kapcsolattal. Egyes kvantumelméletek szerint a tudat aktív szerepet játszhat a valóság formálásában, és ez az elképzelés bizonyos gnosztikus tanításokhoz hasonló, ahol a tudatosság és a belső megértés alapvető fontosságú.
Az ember tehát gnosztikus szempontból egy olyan lény, aki képes felismerni valódi természetét, és felülemelkedhet az anyagi világ korlátain. Ez az önmegismerés, a gnózis keresése az emberi élet célja és értelme, míg a modern tudomány inkább az anyagi világ törvényeinek megértésére és felfedezésére összpontosít.
„Mert mi emberek két részből állunk, testből és lélekből; a test halandó és a földbe tart, de a lélek isteni és halhatatlan, s az istenekhez tartozik.” – (Platón: Phaidón)
A világegyetem végső sorsa a gnosztikus és tudományos perspektívák látóterében
A világegyetem sorsa mind a tudomány, mind a gnosztikus filozófia számára kulcsfontosságú kérdés. A modern tudományos elméletek, például a kozmológia és a termodinamika alapján az univerzum végső sorsa az úgynevezett „hőhalál” lehet. Ez azt jelenti, hogy ahogy az entrópia növekszik, az univerzum fokozatosan lehűl, és a galaxisok, csillagok, sőt, minden anyag végül szétszóródik, és megszűnik létezni. A tudományos megközelítés szerint tehát, az univerzum végtelen tágulása és annak elkerülhetetlen pusztulása áll előttünk.
A gnosztikus felfogás ezzel szemben a szellemi világhoz való visszatérést hangsúlyozza. A világegyetem keletkezését hibaként értelmezik, mely során az isteni teljességből kivált anyagi világ egyre inkább eltávolodott az isteni forrástól. A gnosztikusok hite szerint azonban a végső megváltás akkor következik be, amikor a lélek felismeri isteni természetét, és visszatér a plérómához. Az általunk ismert világnak a végét tehát nem az anyag pusztulása jelenti, hanem az emberi lélek megszabadulását az anyagi világtól.
Bár a tudomány és a gnosztikus filozófia különböző megközelítéseket alkalmaz, egyes modern kozmológiai elméletek, mint például a multiverzum elmélet, felvetik annak lehetőségét, hogy a világegyetem nem az egyetlen létező valóság. A gnosztikus tanításokhoz hasonlóan ezek az elméletek is azt sugallják, hogy a mi univerzumunk csupán egy része lehet egy nagyobb, összetettebb valóságnak.
A gnosztikus filozófia tehát a világ anyagi pusztulásával párhuzamosan a szellemi megváltást és a visszatérést hangsúlyozza, míg a tudomány a világegyetem végső fizikai állapotának megértésére törekszik. A két nézőpont között azonban lehetnek közös elemek, különösen, ha figyelembe vesszük a modern tudomány azon felismeréseit, melyek messze túlmutatnak a pusztán anyagi világ keretein. Boncolgassuk tovább, tekintsünk a mélyére azon tárgyköröknek, melyek további megvilágításba helyezhetik a belső látásunkat.
A világegyetem keletkezésének kérdései a tudomány és a spiritualitás metszéspontján keresztül szemlélve
A világegyetem keletkezésének kérdéseit a modern tudomány és a spiritualitás gyakran egymástól különállóan tárgyalja, noha mindkét terület ugyanazon alapvető kérdést próbálja megválaszolni: honnan származik a valóság, melyben élünk? A tudomány a világegyetem objektív, fizikai jelenségeit vizsgálja, míg a spiritualitás a létezés mélyebb, transzcendentális jelentőségére koncentrál. E két megközelítés között azonban találunk átfedéseket, különösen a modern kozmológia és az ősi vallási-filozófiai rendszerek, mint például a gnoszticizmus tanításai között.
Mint azt korábban tárgyaltuk, a tudomány jelenlegi felfogása szerint a világegyetem körülbelül 13,8 milliárd évvel ezelőtt keletkezett a nagy bumm által. Ez a kozmikus robbanás egy rendkívül sűrű és forró kezdeti állapotból a szingularitásból ered, ami fokozatosan kitágult, és létrehozta a tér-idő szerkezetét, a csillagokat, a galaxisokat és végső soron az életet. A nagy bumm elmélete jól illeszkedik a megfigyelhető kozmikus háttérsugárzás, az univerzum tágulása és az anyag eloszlásának megértéséhez.
Ezzel szemben a spiritualitás, különösen a gnosztikus nézőpont, másfajta választ kínál erre a kérdéskörre. A gnoszticizmus szerint a világegyetem nem az isteni akarat csodálatos megnyilvánulása, hanem az isteni teljességtől, a plérómától való eltávolodás eredménye. A tudomány és a spiritualitás találkozási pontja különösen a kvantumfizika és a tudat szerepének vizsgálatában figyelhető meg. Egyes kvantumelméletek azt sugallják, hogy a tudat alapvető szerepet játszik a valóság formálásában, ami közel állhat a gnosztikus tanításhoz, miszerint az emberi tudatosság képes átlátni az anyagi világ illúzióin, és kapcsolatba lépni a szellemi valósággal. A világegyetem keletkezésének tudományos és spirituális vizsgálata így nem zárja ki egymást, hanem egy mélyebb megértést nyújt ezáltal a létezés eredetéről.
Az anyagi világ, mint börtön – a gnózis keresése a szellemi felszabadulás érdekében
A test börtön, amelyben a lélek raboskodik, és az ember célja, hogy a lélek kiszabaduljon a testi kötelékekből, és elérje az isteni tudást.” – (Platón: Phaidón)
Θ
A gnosztikus világnézet szerint az anyagi világ egy börtön, ahol fogvatartottá lett az emberi lélek, ezért az anyagi világra úgy tekintenek, mint ami elrejti az isteni fényt, és akadályozza az emberi lelket abban, hogy felismerje valódi természetét. Az anyagi létezésben az ember szenved, és folyamatos megtévesztés áldozata, mivel a testi érzékek és a fizikai valóság illúziói kötik le figyelmét. Ebben az olvasatban a világ nem az isteni akarat tökéletes kifejeződése, hanem egy káprázat, ami akadályozza az embert abban, hogy visszatérjen a magasabb, isteni szférába.
A gnózis keresése ebben a kontextusban nem pusztán egyfajta intellektuális tudás megszerzése iránti törekvés, hanem spirituális megvilágosodás. A gnosztikus tanítók szerint az emberi lélek elsődleges feladata az, hogy belső tudásra tegyen szert, mely révén felismeri, hogy nem tartozik az anyagi világba. Ez a felismerés vezeti el a lelket a szellemi felszabaduláshoz és az isteni teljességhez való visszatéréshez. A gnózis megszerzése tehát egyfajta spirituális felébredés, aminek az eredményeként megszabadulhat az anyagvilág korlátaitól és azok illúzióitól.
A modern pszichológia és a spirituális filozófia közötti kapcsolat is megmutatkozik itt. A tudat mélyebb rétegeinek felfedezése, az ego és az anyagi világ fölé emelkedő belső Út gyakran rezonál a gnosztikus gnózis fogalmával. A tudomány ugyan az anyagi világot részletesen vizsgálja, de a gnosztikusok szerint az igazi tudás csak belülről érhető el a lélek megcsiszolt állapotán keresztül, nem csupán a külső világból érkező információk feldolgozása által.
A nagy bumm elmélete: az univerzum keletkezése tudományos olvasatban
„A mi világunk csak árnyképe az igazi valóságnak, amely az ideák világában található. Az emberi lélek célja, hogy elszakadjon az árnyékoktól, és elérje az ideák világának tiszta igazságát.” – (Platón:: Barlanghasonlat, Az állam)
A modern kozmológia egyik legszélesebb körben elfogadott elmélete a nagy bumm, ennek köszönhetően jött létre a tér, az idő, az anyag és az energia. A kozmológusok a nagy bumm elméletet számos megfigyeléssel támasztják alá. Az egyik legfontosabb bizonyíték a kozmikus háttérsugárzás, ami az univerzum kezdeti állapotának lenyomata, valamint az a tény, hogy a galaxisok egyre távolodnak egymástól, ez pedig az univerzum folyamatos tágulására utal. Emellett a csillagok és galaxisok eloszlása és kémiai összetétele is igazolja a nagy bumm után lezajlott folyamatokat.
Bár a nagy bumm elmélete kiválóan magyarázza a világegyetem fizikai létrejöttét és fejlődését, mégsem ad kielégítő választ arra a kérdésre, hogy miért történt a nagy bumm, vagy mi volt előtte. A gnosztikus tanítások számára ezek a kérdések különösen fontosak. A gnosztikusok szerint a világ keletkezése nem véletlen fizikai esemény volt, hanem egy tökéletlen teremtés kezdete.
A nagy bumm elméletének tudományos olvasata tehát a fizikai világegyetem keletkezését magyarázza, de a gnosztikus értelmezés ennél mélyebb spirituális jelentést keres. A két megközelítés párhuzamba állítható: míg a tudomány a fizikai jelenségekre koncentrál, addig a gnosztikus filozófia a teremtés mögött húzódó szellemi folyamatokra helyezi a hangsúlyt.
Az emberi lélek gnosztikus felfogása: az anyagi világra való leszületés és a visszatérés vágya
A gnosztikus tanítások központi eleme az emberi lélek szellemi természetének hangsúlyozása. A gnosztikusok szerint a lélek nem az anyagi világ része, hanem az isteni teljességből származik, mely leszületett a fizikai világba, ahol ebben a formájában alvó állapotban van, és nem emlékezik isteni eredetére.
A lélek legfőbb vágya, hogy visszatérjen az isteni forráshoz, ahonnan ered. Ez a visszatérés azonban nem lehetséges pusztán fizikai halállal, hiszen a lélek visszatérhet a földi létbe egy újabb születés révén. Csak akkor szabadulhat meg véglegesen, ha felismeri valódi természetét, és megszerzi a gnózist, vagyis a belső tudást. Ez a tudás nem intellektuális ismeret, hanem a lélek mélyebb megértése arról, hogy ki is valójában, és az anyagi világ illúzió, ami elzárja előle az isteni igazságot.
A lélek visszatérésének vágya tehát az emberi élet központi célja a gnosztikus világképben. Ez a vágy az emberi szenvedés forrása is egyben, mivel a lélek tudat alatt mindig érzi, hogy nem tartozik ebbe a világba, és egy másik, magasabb rendű létezésre vágyik. A gnosztikusok gyakran úgy írják le ezt a folyamatot, mint egy belső ébredést, mely során az ember felismeri, hogy valódi otthona nem az anyagi világban van, hanem a szellemi valóságban. Amikor a lélek eléri ezt a felismerést, képes lesz megszabadulni a testi korlátoktól és visszatérni az isteni teljességhez. Ez az elképzelés rokon bizonyos modern spirituális irányzatokkal, melyek kihangsúlyozzák a belső tudatosság fontosságát, azzal a gondolattal, hogy az emberi élet egyfajta tanulási folyamat, ami során a lélek felismeri igazi természetét és célját. A tudományos és pszichológiai kutatások is foglalkoznak az emberi tudat mélyebb rétegeinek feltárásával, különösen a tudat és az anyagi világ közötti kapcsolatokkal, ami további érdekes párhuzamokat kínál a gnosztikus filozófiával.
„Az emberi lélek a test foglya, és a testi vágyak és szükségletek elvonják a figyelmét a magasabb, szellemi igazságokról. Az igazi bölcsesség az, amikor a lélek megszabadul a test korlátaitól, és az ideák világába emelkedik.” – (Platón: Phaidón)
folyt. köv.
A felhasznált irodalom jegyzéke:
- Karen King – What is Gnosticism? (Mi a gnoszticizmus?)
- Karen King – The Secret Revelation of John
- Hans Jonas – The Gnostic Religion (A gnosztikus vallás)
- Wolfgang Smith – The Quantum Enigma: Finding the Hidden Key (A kvantum rejtély: Az elrejtett kulcs megtalálása)
- Ken Wilber – A Brief History of Everything (Minden rövid története)
- Fritjof Capra – The Tao of Physics (A fizika Taója)
- Rupert Sheldrake – Science and Spiritual Practices (Tudomány és spirituális gyakorlatok)
- Gregory Bateson – Mind and Nature: A Necessary Unity (Elme és természet: egy szükséges egység)
- John D. Barrow – The Origin of the Universe (Az univerzum eredete)
- Lawrence Krauss – A Universe from Nothing (Univerzum a semmiből)
- Brian Greene – The Elegant Universe (Az elegáns univerzum)
- Brian Greene – The Fabric of the Cosmos (Az univerzum elegye)
- Stephen Hawking – The Grand Design (A nagy terv)
- Stephen Hawking – A Brief History of Time (Az idő rövid története)
- Lee Smolin – The Trouble with Physics (A fizika problémái)
- James S. Cutsinger – Paths to the Heart: Sufism and the Christian East (Utak a szívhez: Szufizmus és a keresztény Kelet)
- Henry Corbin – Alone with the Alone: Creative Imagination in the Sufism of Ibn ‘Arabi (Egyedül az Egyetlennel: Teremtő képzelet Ibn ‘Arabi szufizmusában)
- John Hick – The Fifth Dimension: An Exploration of the Spiritual Realm (Az ötödik dimenzió: A spirituális birodalom felfedezése)
- Roger Penrose – The Road to Reality: A Complete Guide to the Laws of the Universe (Az út a valósághoz: Teljes útmutató az univerzum törvényeihez)
- David Bohm – Wholeness and the Implicate Order (Teljesség és a rejtett rend)
- Elaine Pagels – The Gnostic Gospels (A gnosztikus evangéliumok)
- Carl Jung – The Seven Sermons to the Dead (A holtaknak mondott hét prédikáció)
- Giordano Bruno – On the Infinite Universe and Worlds (Az univerzum és világok végtelenségéről)
- Michio Kaku – Parallel Worlds (Párhuzamos világok)
- Lawrence M. Krauss – A Universe from Nothing (Univerzum a semmiből)
- Stanislav Grof – The Cosmic Game: Explorations of the Frontiers of Human Consciousness (A kozmikus játék: Felfedezések az emberi tudat határain)
- Aldous Huxley – The Perennial Philosophy (Az örök filozófia)
- Pierre Teilhard de Chardin – The Phenomenon of Man (Az emberi jelenség)
- Rudolf Steiner – Cosmic Memory: Prehistory of Earth and Man (Kozmikus emlékezet: A Föld és az ember története)
- Max Tegmark – Our Mathematical Universe (A mi matematikai univerzumunk)
- P. D. Ouspensky – Tertium Organum: A Key to the Enigmas of the World (Tertium Organum: Kulcs a világ rejtélyeihez)
- John C. Lilly – The Center of the Cyclone: An Autobiography of Inner Space (A ciklon középpontja: Az inner világ önéletrajza)
- Varjú Zoltán – CSISZOLATLAN – DunapArt Kortársak sorozat – Paks, 2023. – ISBN: 978-615-01-8834-8 (Álmodom a fényt – című vers)
Platón:
- Az Állam (Politeia) – Platón legismertebb műve, mely az igazságosságról, a társadalom felépítéséről és az ideális államról szól. Tartalmazza a híres „barlanghasonlatot”, ami a valóság és a megismerés természetéről szól.
- Phaidón (Phaedo) – Ebben a műben Platón Szókratész utolsó napjait meséli el, és a lélek halhatatlanságáról, az élet utáni létről, valamint a lélekvándorlásról értekezik.
- Törvények (Nomoi) – Platón utolsó műve, melyben az ideális törvényekről és azok szerepéről beszél a társadalom megszervezésében és a politikai filozófiában.
- Timaiosz (Timaeus) – Platón kozmológiai műve, ami az univerzum keletkezését tárgyalja, és a világegyetem lényegét az „isteni kézműves” (Demiurgosz) révén hozza létre. Ez a dialógus érinti a természetfilozófiát és az anyagi világ szerkezetét.
- Phaidrosz (Phaedrus) – Ez a dialógus a lélek természetéről, a szeretetről és az eszmék világáról szól. Platón itt is hangsúlyozza az érzékszerveken túli valóság és az ideák világának fontosságát.
- Szókratész védőbeszéde (Apologia) – Platón ezen művében Szókratész védőbeszédét írja le az ellene felhozott vádakkal szemben. Az erkölcsi filozófia egyik alapkérdésével foglalkozik: hogyan lehet igazságosan élni és cselekedni egy igazságtalan társadalomban.
- Gorgiasz (Gorgias)– Ebben a műben Platón a retorika és az etika kapcsolatát vizsgálja. A dialógusban Szókratész a hatalom és az igazság kérdését vitatja.
- A lakoma (Symposion) – A mű az isteni szeretetről (erósz) szóló dialógusok gyűjteménye. Platón itt az ideális, spirituális szeretetet tárgyalja, mely az emberi lélek fejlődéséhez vezet.
- Parmenidész (Parmenides) – Ebben a dialógusban Platón a lét és az egység kérdéseit tárgyalja, különösen az ideák elméletét kritizálva és továbbfejlesztve.
- Kritón (Crito) – Szókratész és Kritón dialógusa a törvények és az igazságosság tiszteletéről szól, valamint a kötelesség kérdéséről, amikor Szókratész börtönben várja halálos ítéletét.
- Philebosz (Philebus) – A mű az öröm és a tudás kérdését vizsgálja, és azt, hogy ezek hogyan járulnak hozzá az emberi boldogsághoz.
