Naponta csodálkozom rá újra meg újra az élet szépségeire, legyen az bármi, amely képes megdobogtatni a szívemet, vagy a lelkem húrjain pengetni égi dallamot. Gyakran egy belső hang súg a fülembe ilyenkor lágyan és kedvesen. Ilyenkor belső látás késztet szemtükör vizében úszni, vagy csak hagy sodródni az árral a pillantások felszínén, hagyja mögötte megtapintani a lelkemnek a lényeget. Ilyenkor érzem úgy: –
Az igazi szépség lélekből fakad, ami a Teremtő Akarat szent adománya. Semmilyen külcsín bája sem képes megélni a benne rejlő örökkévalóságot, mert elmúlik az, akárcsak a gyertyaláng, míg a lélek szépsége örökkévaló, amelyben ott lakozik a Teremtő Akarat.
Amikor a jelenkorhoz próbálom igazítani a gondolataimat, megpróbálok elvonatkoztatni a már megélt, megtapasztalt valóságtól, így keresve, kutatva a jelenkorban rejlő szépségeket. Ilyenkor újra meg újra rájövök, hogy nincs új a nap alatt, mert az igazi szépség értéke változatlan maradt, és nagyon úgy tűnik nekem, hogy csak az képes valóban zsigerig hatolni, amelyen keresztül megláthatjuk, megtapasztalhatjuk a Teremtő Akarat kéznyomát. Ezen vonások nem a külső tulajdonságokban lelhetőek fel, hanem a lélek mélységében lakozó értékekben és erényekben találhatóak. Megtapasztalásukhoz belső látás szükséges.
Az igazi szépség felismeréséhez elengedhetetlen a nyitottság, a befogadás képessége, hogy megláthassuk az apró csodákat az életünkben. Mert bármilyen szürke vagy nehéz legyen is az élet, mindig találhatunk egy parányi szépséget, ami képes felüdíteni a lelkünket olyankor is, amikor a környezetünk mást sugároz ránk, és megpróbálja elrejteni előlünk. Az igazi szépség képes feléleszteni bennünk a reményt, a boldogság vágyát, mivel az élet szépsége többnyire váratlanul, meglepő módon érkezik elénk, amikor már nem is számítunk arra, hogy ránk talál.
Az igazi szépség örök és időtálló, míg a külső megjelenés szerencsés esetben is, csak tól-ig időintervallumban lehet vonzó. Az emberi kapcsolatokban is igaz, hogy az igazi szépség az, ami hosszú távon képes vonzani, és mindvégig megmarad. Hiába az első pillanatra csodálatosnak tűnő külső, ha a lélek mélységében nem bújik meg semmi érték, ha nincs olyan jellemzője, amely képes oldhatatlan kötésként egy másik lélekhez kapcsolódni.
Az igazi szépség gyakorta érzéki élményekben mutatkozik meg, akár egy gyönyörű tájról legyen szó, vagy egy olyan művészeti alkotásról, amely hiába tűnik elsőre személytelennek, mégis zsigerig hatol ugyanúgy, mintha a régen látott szeretteink tapintanák a lelkünket mélyen legbelül. Ezek az élmények nem pusztán a külsőségekre alapulnak, hanem a mögöttük meghúzódó érzelmekre és gondolatokra. Mert az igazi szépség olyan élményt nyújt, mint amikor az ember a lelkével, a szívével éli át azt a különleges pillanatot, ahogy összekapcsolódik a valóság a végtelennel és a Teremtő Akarattal.
Az igazi szépség felfedezése önfelfedezés is egyben, csupán rá kell ébrednünk, hogy mindenki rendelkezik ezzel a szépséggel, csak néha-néha eltűnik az emberi lélek árnyai közé, ahol meglapul, amíg valaki felszínre nem hozza. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az igazi szépség mindenkit átjárhat, nem függ társadalmi elvárások által támasztott megkötésektől, vagy bármilyen kötöttségtől, ami kiváltságossá tenné azt, elérhetetlenné téve bárki számára. Meggyőződésem szerint: az igazi szépség a Teremtő Akarat ajándéka, amelyet mindannyian magunkban hordozunk. Tudni kell, hogy ennek a felszínre hozása és a megélésének képessége az, ami igazán boldoggá tehet minket, ahogy megosztjuk magunk szépségeit a többiekkel!
Megjelent:
Varjú Zoltán – CSISZOLATLAN
DunapArt Kortársak
Paks, 2023.
