kopott agyagtálban
hozta a nővéred
születésnapodra
virágba
borulnak a lila
fehér cirmos kis
labdák napfürdőznek
tavasszal
kemény volt ez a tél
hol vagytok gömböcskék
már majdnem lekésték
te már nem
több mint hét éve mi
azért ragaszkodunk
hogy lássuk a kicsi
rózsákat
kúszni fel a dróton
amit még anyuval
húztatok olyan nagy
erővel
minden május végén
szertartásszerűen
lessük az ablakból
hogy pattan
nézd a pici bimbót
elindult tudom ő
nem adja meg magát
jövőre
ugye rácsodálkozunk megint