Lackfi János: Szintek

Ülök a lenti vécén, s a csatornacsövön át,
szagzáró vízrétegen keresztül
szűrődik felém, amint tizenegy éves
fiam egy szinttel feljebb énekel.
Zümmögő szúnyoghang, tengeralattjáró
morzejele, nem tudom, születése előttről
jön-e vagy halálom utánról.
Látom őt a jövőben, utcán áll, ferde fényben,
kabátban, rágyújt, ha dohányzik,
nem gyújt rá, ha nem.
Dallamot dünnyög, hallom a kettőnket
elválasztó idő közegén keresztül,
hallom egy szinttel lejjebb, ahol
akkor leszek.