A föld izom-hepehupás
hátára dőlve fekszem
lovára hajló katona
valami zizeg a sátorvászon alatt
szűk járatban préselődik előre
akár a barlangászok
próbálom vállammal
összenyomni találgatva
merre lehet
nehogy az alsó világból
a felsőbe átrághassa magát
Nem bírok hosszan
háton heverni pedig úgy
egyszerre foghatom
mellettem kétoldalt heverő
lányom fiam kezét
lelkifurdalás mintha sziklafal tetején
elereszteném
egyiküket a másikért
A sátorponyván tegnapi
esőcseppek tétova tánca
szemhéjunkat lyuggatja mind
ritmusukból kiolvasható
merre bókolnak a fák
időnként vitorlázó levelek
koppannak s finom zipzár-zajjal
kéjesen szánkáznak le a földre
a selyemszöveten
Még följebb emberekkel töltött
repülőgépek karistolják
a sötétet aminthogy néhány
nap múlva én is odafenn
süvítek az idelenn helyett
akkor már itt nem lesz
ki találgassa utamat
csak elfonnyadt füvű
sárgás sátorhely-négyzetek
Isten komótosan fényéveket
lépeget mire földre dobban
ahol volt most már nem leled
de mire kimondod megint
ott lesz csillagcsizmában
egyszerre milliófelé
indul el sehol sincs
de mindenhová odaér
