Ide hallgass, költőkém,
ne légy érthetetlen!
Mert én nem találgatom,
mi van a versedben.
De érthető se legyél,
mert az milyen lenne,
olyan, mint egy újságcikk,
semmi rejtély benne.
Derüljön ki, mit akarsz,
az első sorban már,
én végig nem olvasom,
hajt az ideg, nem vár.
Legyen jó kis csattanó
a végén, hadd szóljon,
csapjon le a slusszpoén,
hirtelen, mint sólyom.
Ne írj nekem szomorút,
mert elmegy a kedvem,
érfelvágáshoz elég
híreket legelnem.
Ne írj mindig vidámat,
az olyan felszínes,
rántsad le a lepleket,
kis nyershúst, légy szíves!
Nem győzzük már olvasni,
ne írj ennyit mindig,
a vérbeli tehetség
évi egyszer ihlik.
Csipkedhetnéd magadat,
gyorsan lökd a posztot,
másként leshetsz, nem adunk
virtuális kosztot.
Nekem te ne provokálj,
ahhoz kedvem nincsen.
Írj falvédőszöveget,
hit-szeretet, kincsem!
Nem kell a sok szeretet,
nézz már körül, Bélám!
Horror, szex meg erőszak,
azt én nagyon bírnám!
Higgy a kommentelőknek,
a tutit megmondják,
ne variálj, szorgoskodj,
mint a kicsi hangyák!
