Míg ülök a parton, és utasra várok,
Nincs bennem semmi különleges,
Megvan a lábam, kezem. Kicsit jobb kötésű
Vagyok az átlagosnál, ennyi az egész.
Csak ha mellém áll valaki, akkor látni,
Hogy hozzá képest minden részem hatalmas,
Hogy hozzám képest minden része csökött,
Hogy idomtalan szörnyeteg vagyok,
Kit kővel dobálnak meg messziről
A gyerekek, majd vihogva elszaladnak.
Mégis rám bízzák magukat kényes úriasszonyok,
Álmatlan éjszakákon mintha parázs-ágyon
Hánykolódnék, érzem csepp ülepüket vállamon.
Rám hagyatkoznak pénzes zacskóstul
Fukar kereskedők, szemükben jeges
Rémülettel tartják szemmel az aranyat,
Inkább vesznének maguk a habokba,
Mint hogy azt veszni hagyják.
Vittem urat, parasztot, papi rendet,
Hej, ha a vállam mesélni tudna,
Elmondaná hátsó nézetből a világot!
Mikor jött az a kisfiú, mondtam neki,
Hát a szüleid hol vannak, de persze
Nem felelt, csak nézett parancsolóan,
Az ember esze megáll, dohogtam,
Aztán majd hozhatom vissza a túlpartról,
Vagy tán még menetközben megrémül
A sodrástól, kapálózni kezd, tudom is én,
Milyenek ezek a kölykök.
Ahogy vállamra vettem, és kettőnk
Megnyúlt tükröződését néztem a vízen,
Az jutott eszembe, hogy most lettem
Igazán óriás, épp egy ilyen kis tökmag
Hiányzott hozzá. Vittem tántorogva,
Deréktól lefelé csurom folyóvíz voltam,
Felsőtestemet izzadság áztatta csatakosra.
Közben csúfondáros-súlytalanul ficánkolt
A felszínen ez a kétfejű, emeletes lény,
Szakasztott úgy festett, mintha fejen állna
A gyerkőc, és két karjával ölelve tartaná meg
Szintén tótágast álló, otromba testemet.
Végül már minden erőm fogytán
Mintha ő vonszolna a víz színén kúszva
Engem ki a partra, ilyet még nem pipáltam!
Zihálva terültem el a homokban,
Ahogy zavaros szemmel a távolodó fiú
Után néztem, mintha nem is a föld hátán
Járna, hanem talpával rugdosná felfelé a földet,
Akár egy labdát, boldogan éreztem,
Hogy összezsugorodtam, talán akkorára,
Mint egy vizipatkány, mint egy magzat,
Van már, akihez képest én is
Törpe lettem.
További bejegyzések
Szerkesztőségi hírek – 2024. szeptember 30.
szeptember 30, 2024
SZEPTEMBERI PÁLYÁZAT
szeptember 2, 2024
Szerkesztőségi hírek – 2024. augusztus 31.
augusztus 31, 2024
70 ÉV JELEN – Zalán Tibor 70 éves
augusztus 31, 2024